A biztonságos motorozás kerül fókuszba a fesztiválon

A biztonságos motorozás kerül fókuszba a fesztiválon
© Illusztráció: Derencsényi István
Balmazújváros – Motorosok százait és a kétkerekű járművek szerelmeseit várják pénteken és szombaton Balmazújvárosba, a településen ugyanis idén is megrendezik a Motoros Fesztivált.

A kétnapos rendezvény rangos szakmai konferenciával kezdődik.

– A tanácskozásra eddig 150-en regisztráltak, amelyen a motoros képzésben tevékenykedők számára hangzanak el előadások többek között a hazai és az európai motoros járművezetői képzésről – magyarázta Koroknai Imre, a szervező Koroknai Autósiskola vezetője az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón.

Somogyi Gábor, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöki kabinetjének vezetője arról beszélt, hogy az ilyen konferenciák jelentőségét az adja, ha a balesetmentes közlekedés irányába ható eredményeket hoz; a találkozó pedig alkalmas arra, hogy a közlekedés szereplőinek hozzáállását formálja. Mint Koroknai Imre fogalmazott, kifejezetten céljuk a biztonságos motoros közlekedés elősegítése, így lesz lehetősége a résztvevőknek például arra, hogy a csoportban való motorozást gyakorolják. A szombati programban azonban nem csak túramotorozás szerepel. Vezetéstechnikai bemutatók, ügyességi verseny, streetfighter show és P. Mobil koncert is lesz. Mint elhangzott, rekordszámú résztvevőre számítanak, Lengyelországból 80-100 vendéget várnak.​

Dr. Veres Margit, a település független polgármestere hangsúlyozta, az önkormányzat szívesen áll az olyan nívós programokat kínáló rendezvény mellé, mint ez a fesztivál. Kiemelte továbbá, a városba látogatóknak a Kamilla-fürdő és a Picasso-kiállítás egyaránt tartalmas felüdülést kínál a hétvégén. Utóbbiban tárlatvezetést is szerveznek.

HBN








hirdetés