Moto GP – Női vb-t indított a háromszoros bajnok Jorge Lorenzo édesapja, magyarral a mezőnyben

Budapest – Női gyorsasági motoros világbajnoki sorozatot indított a MotoGP-ben háromszoros bajnok, spanyol Jorge Lorenzo édesapja, a mezőnyben pedig ott van a magyar Kis Viktória is.

A H-Moto Team 26 éves versenyzője arról számolt be az MTI-nek, hogy a meghívásos sorozat az idén világkupaként indult el, s legutóbb a mexikói Forma-1-es pályán mérte össze tudását a mezőny. Kis Viktória a korábbi Katarban szerzett bajnoki címe miatt kapott meghívást, a rajthoz állás költségeit a szervezők és a sorozat szponzorai állták.

A motorosok a versenyt megelőző napokban oktatáson is részt vettek, Jorge Lorenzo édesapjának és a szakmai stábnak a segítségével ismerkedtek meg a versenymotorral.

A mezőnyben 14 ország 24 motorosa kapott helyet, a pályán 10 ezer néző szurkolta végig a futamot. A versenyzők ugyanolyan típusú, egységesen beállított 650 köbcentis motorok nyergében mérték össze tudásukat.

“Nagyon örültem ennek a lehetőségnek, az oktatás során pedig egészen az alapokig mentünk vissza, sok új dolgot tanultunk, aminek hasznát tudjuk venni a jövőben” – monda Kis Viktória, aki 13. lett a futamon. – “Szokatlan még számomra ez a versenymotor, teljesen más vezetési stílust igényel, mint amelyekkel eddig motoroztam.”

A vk-sorozat következő fordulóját szeptemberben rendezik, a magyar versenyző arra is meghívást kapott, addig Magyarországon folytatja felkészülését.

– MTI –