Mostantól interneten is lehet DKV-jegyet és -bérletet venni

Akt.:
Mostantól interneten is lehet DKV-jegyet és -bérletet venni
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Ismét jelentőset lépett előre a cívisváros közlekedési cége az online térben.

Szerda óta a Debreceni Közlekedési Vállalat (DKV) honlapján keresztül is megvehetjük a cég többféle jegyét és bérletét. Így kapható például általános havi-, tanuló- és nyugdíjas bérlet, valamint 1, 3 és 7 napra érvényes jegy – számoltak be a DKV sajtótájékoztatóján. Kiderült, azok élhetnek a lehetőséggel, akik elektronikus személyi igazolvánnyal, vagy új típusú diákigazolvánnyal rendelkeznek.

Ez korszakalkotó. Örülök annak, hogy itt nemcsak beszélnek az okosvárosról, hanem lépésről lépésre meg is valósítják az ehhez szükséges fejlesztéseket.”

Ezt Hajzer Károly, a kezdeményezés megvalósítását támogató Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára jelentette ki akkor, amikor a DKV új szolgáltatását, az internetes jegy- és bérletvásárlás lehetőségét mutatták be a sajtónak. Hozzátette: dolgoznak azon, hogy a buszokon olyan leolvasó egységek legyenek, melyek lehetővé teszik majd a tisztán elektronikus jeggyel történő közlekedést is.

Hatalmas lépés ez a debreceni tömegközlekedés történetében. Szerves folytatása azoknak a XXI. századi megoldásoknak, amelyeket az elmúlt években bevezetett a DKV.”

Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere így fogalmazott a sajtótájékoztatón. Arra emlékeztetett, hogy a busz-, troli- és villamosjáratok menetrendje manapság már elérhető a Google Maps alkalmazásban, a DKV appja valós idejű adatokat is tartalmaz, a villamosokon wifi érhető el, illetve utcai jegykiadó automaták is működnek a városban. A most elindított szolgáltatásnak köszönhetően ezentúl akár kényelmesen otthonról, melegből, sorban állás nélkül is meg lehet vásárolni bizonyos bérleteket és jegyeket – fogalmazott.

Nagy Attila, a DKV Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy az országban elsőként a DKV októberben elindította az elektronikus személyi igazolvánnyal és diákigazolvánnyal történő jegy- és bérletvásárlás lehetőségét. Ezt eddig csaknem 300-an használták. Várhatóan ez a szám folyamatosan emelkedni fog a következő hónapokban – vélte.

Mostantól a DKV webes felületén, az új típusú e-személyi vagy diákigazolvány számának megadását követően lehet kiválasztani a megvásárolni kívánt értékszelvényeket. Egy vásárlás során akár több személyi igazolványra és diákigazolványra is megvehetjük a bérletet.

Nagy Attila kifejtette: azoknak az utasoknak is van lehetőségük igazolványukra bérletet venni, akiknek 2016. január 1. és 2016. november 14-e közötti kiadású a személyi igazolványuk. A cég ügyfélszolgálatán és a bérletpénztáraiban december 10-e után elkészítik az igazolvány úgynevezett „utazási zsebét”. Ehhez nem kell más, mint az e-személyi igazolvány, valamint az átvételkor kapott kártya, vagy az aktiváláskor megadott 6 számjegyű PIN-kód.

HBN-OCs


Az elektronikus jegyrendszerről e hónapban tartottak sajtótájékoztatót, melyen a DKV utcai automatáját is szemügyre vették a vendégek
Debrecen - A szülő is megvásárolhatja a gyerek részére a kellő okiratok birtokában. Az október végén, az országban elsőként Debrecenben elindított elektronikus helyi tömegközlekedési bérletvásárlás lehetősége kapcsán többféle kérdést kaptunk olvasóinktól. Így volt, aki azt szerette volna tudni, h...

Fotó: Molnár Péter
Debrecen - Az országban elsőként Debrecenben vezetik be a helyi közlekedésben az elektronikus közlekedési bérletet. A jövő hónaptól az új típusú, elektronikus személyi igazolvánnyal rendelkezők és a diákok már bérletként is tudják használni ezen okmányaikat a DKV valamennyi járatán – jelentették ...

Fotó: Kovács Péter
Debrecen - Emelkednek a DKV viteldíjai és a kiemelt övezetben többet kell majd fizetni a parkolásért. Jóváhagyta a debreceni önkormányzat közgyűlése azt az előterjesztést mely szerint a jövő évtől átlagosan 2,4 százalékkal növeli a DKV a menetjegyek és a bérletek árát. A legtöbbek által vásárolt ...