Most végre kiszakadt a gólzsák Újvároson

Most végre kiszakadt a gólzsák Újvároson
© Fotó: Derencsényi István, archív
Balmazújváros – Az NB II-es Vác együttesével vívott felkészülési mérkőzést a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő szerdán délben hazai pályán.

Korábban arról panaszkodott Horváth Ferenc vezetőedző, hogy fiai kevés gólt szereztek eddig az edzőmeccseken, nos a váciak elleni találkozón potyogtak a gólok.

Újvárosi mezőnyfölénnyel kezdődött a találkozó, azonban a vezetést a váciak szerezték meg a 22. percben: Zsolnai beadása Sigérről pattant a saját kapujába. Négy perccel később az üresen hagyott Nagy Richárd növelte az előnyt, majd a középkezdés után nem sokkal Arabuli labdáját Andrics vágta a hálóba (1–2).

A 32. percben már egyenlő volt az állás, Vajda Sándor talált be, sőt a játékrész végén Zsiga révén átvette a vezetés a Balmaz.

Sorcsere történt

A szünetben sort cserélt a házigazda, de továbbra is változatos maradt a játék.

Borvető kiegyenlítette a Vác hátrányát, majd Haris ismét átvette a vezetést. Azonban a hazai siker elmaradt, mert Borvető a 90. percben újra egalizált.

HBN


A tények

Felkészülési mérkőzés

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő–Vác FC 4–4 (3–2)

V: Veizer (Horváth, Kövér)

Balmazújváros: I. félidő: Horváth – Habovda, Rus, Tamás, Uzoma – Vajda, Maisuradze, Sigér, Zsiga – Andrics, Arabuli

II. félidő: Horváth – Schmid, Póti, Jagodics, Virág – Harsányi, Haris, Batarelo, Kónya (Erdei, 64.) – Kamarás, Rácz. Vezetőedző: Horváth Ferenc

Vác: Abu – Hegedűs (Búrány, 46.), Tóth, Szabó, Görgényi (Kiliti, 70.) – Tóth, Gulyás (Lassú, 70.), Kákonyi, Nagy R. (Giuliano 46.) – Zsolnai, Balajti (Borvető, 46.). Vezetőedző: Nagy Tibor

Gólszerző: Zsolnai (0–1) 22., Nagy (0–2) 26., Andrics (1–2) 27., Vajda (2–2) 32., Zsiga (3–2) 44., Borvető (3–3) 63., Haris (4–3) 77., Borvető (4–4) 90.