Most is a végén

Az első harmadban a Ferencváros mindössze egy gólig jutott, azonban a Macik csak a kihagyott helyzetekig.

A második játékrész is kiegyenlített csatát hozott, de azért ez a húsz perc is vendég együttes góljait – jelesül kettőt – hozta. Aztán a záró felvonásban mint ha kicserélték volna a Jegesmedvéket: a miskolciak gólokat ütöttek, szám szerint négyet. A gólgyártást Orosz (Kocsis és Béres passza után) kezdte, utána Láda Péter (Kis Attila átadásából) volt eredményes, majd ismét Orosz (ismét Kocsi asszisztja után) örülhetett és végül Kocsis (Orosz és Béres segítségével) is beköszönt.  

Emberhátrányok 

Ezzel sokáig életben tartották a fekete-sárgák reményt egy szoros eredmény eléréséhez, hiszen a Fradi csak egyszer volt eredményes, s így sokáig 4-5 állt az eredményjelzőn. Ezután kétszer is kettős emberhátrányba kerültek a vendéglátók, amit ki is használtak a zöldek és tovább növelték előnyüket.

 

Jegyzőkönyv

Miskolci Jegesmedvék JSE – Ferencvárosi TC 4-8 (0-1, 0-2, 4-5)

Debrecen, 250 néző. Vezette: Halassy, Bedő, Marek

MJJSE: Pál – Pócs, Hornak, BÉRES (2), OROSZ 2 (1), KOCSIS 1 (2), Láda P. 1, Láda B., Kis A. (1), Lukács, Dányi, Mayer P., Nagy Z., Marosi, Verba, Csaba M., Rácz (kapus). Edző: Nagy András, Bíró Ignác.

FTC: Fedor – Székely Mádai (1), Nagy L., JÁNOSI 2 (1), Hoffmann (2), Feil 1, VÍGH 1, Rencz (1), Szappanos (1), Kaszala (1), Sándor Sz. 1, Sadiki 1, Dunai, OSCARSSON (2), SZILASSY 2 (1), Bálint (1), Major, Simon, Petres, Nyerges, Szőke (kapus). Edző: Szabó István.

Kiállítások: 8+10 perc fegyelmi, ill. 28 perc.

Bíró Ignác:Tartalékos csapattal is becsülettel helytálltunk, ám úgy érzem, hogy a végén a játékvezetők ítéletei bennünket sújtottak.

Szabó István: – Az első két harmad után elég könnyedén vettük a mérkőzést és ez intő jel lehet a hétvégi szlovákok elleni találkozó előtt. Azt hiszem egy percig sem forgott veszélyben a győzelmünk.

Az Alsóház állása

4. Ferencváros     4       4       -        -        -        24-8  12

5. Nove Zámky    2       1       -        -        1       7-5    3

6. Miskolci JJSE          2       -        -        -        2       5-13  0

7. Győri ETO      2       -        -        -        2       2-12  0

JLI








hirdetés