Móka és kacagás a dorogi gyermeknapon

Móka és kacagás a dorogi gyermeknapon
© Fotó: Miska Andrea
Hajdúdorog – Több száz „aprófogú” vette birtokba a városi strand rendezvényterét május utolsó vasárnapján.

A gyermeknapi ünnepség indításaként a szabadtéri színpadon hangulatos produkciók követték egymást. Programnyitányként a Sarok utcai óvoda Mókus csoportjának fürge lábú gyermekei léptek színpadra, majd a mazsorett együttes tagjai csillogtatták meg tudásukat.

Színpadra álltak a Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda Pillangó csoportjának négy-öt éves kicsinyei is, akik Pintácsi Viki slágerére varázsoltak karneváli hangulatot a rendezvénytérre, míg a Móra iskola negyedik osztályos tanulói vadnyugatot idéző countryval pörgették fel a hangulatot. A Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola elsős lurkói is kitettek magukért, ők a Vuk és a Pinokkió zenéjére adták elő táncukat.

Fotó: Miska Andrea Fotó: Miska Andrea ©

Az egész délutánt betöltő szabadtéri rendezvényen sorverseny, gyermeksarok, karaoke verseny, repülőgép szimulátor, valamint rendőrségi bemutató várta a vendégeket. A Pódium Színpad művészei is meglepetéssel kedveskedtek a lurkóknak, előadásukban mesés filmslágerekkel örvendeztették meg őket. A csöppségek legnagyobb örömére Mickey egér is színpadra lépett. A közös fotózást követően sor került az eredményhirdetésre is, ahol a díjakat Csige Tamás polgármester adta át a legügyesebb gyermekeknek. A városvezető által felajánlott fődíjnak Dulovics Boglárka örülhetett, aki egy Lenovo tablettel lett gazdagabb. A meglepetésekkel tarkított délutáni programot az Elek László táncpedagógus vezette Black Time Tánciskola növendékeinek látványos produkciói zárták.

HBN–MA


Versenyszámok eredményei

Ügyességi sorverseny

  • 1–2. évfolyam – Sárkány csapat (Móra 1. a.)
  • 3–4. évfolyam – Szupercsapat (Móra 4. a., b.)
  • 5–6. évfolyam – Villám10 csapat (Móra 5–6. osztály)

Karaoke

  • Vitányi Tímea

Kerékpáros ügyességi verseny

  • Kozák Attila

Legszebb kézműves alkotás

  • Marján Alexandra
  • Oláh Viktória

Legszebb rajz

  • Fodor Patrícia








hirdetés