Mogherini: a csúcstalálkozó megerősítette az Európa és Ázsia közötti globális partnerséget

Brüsszel – A csúcstalálkozó résztvevői megerősítették az Európa és Ázsia közötti globális partnerséget, és intenzív együttműködésre vonatkozó három kulcsfontosságú területet, az éghajlatváltozás elleni fellépést, a szabad és tisztességes kereskedelmet és a digitalizáció fontosságát határozták meg – közölte Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben pénteken.

Mogherini, az Ázsia-Európa találkozót (ASEM) követően tartott sajtóértekezletén elmondta, a két kontinens a nemzetközi biztonsági helyzet tekintetében a globális fejleményeket úgy értékelte, hogy a védelemre is nagy hangsúlyt kell helyezni, ezért elő kell mozdítani a szabályokon alapuló nemzetközi rendet nem csak a kereskedelem, hanem a biztonság vonatkozásában is.

Tájékoztatása szerin a résztvevők támogatásukról biztosították a stabil és nukleáris fegyverektől mentes koreai félsziget érdekében zajló diplomáciai folyamatot. A felek emellett elkötelezték magukat a szabadkereskedelem fenntartása és erősítése, valamint a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályrendszerének reformja érdekében végzett munka mellett.

A tárgyalók az iráni nukleáris fegyverkezés megfékezését célzó, az ENSZ Biztonsági Tanácsa által is támogatott megállapodás tiszteletben tartása mellett érveltek, az ugyanis minden részt vevő fél számára szükséges biztosítékokat nyújt a nemzetközi biztonság, a béke és a stabilitás megtartásához – közölte.

A főképviselő bejelentette, a találkozó alkalmával az Európai Unió és Szingapúr kereskedelmi, beruházásvédelmi, valamint a partnerségi és együttműködési keretmegállapodást írt alá.

A részleteket ismertetve elmondta, a kereskedelmi megállapodás bizonyos uniós termékek esetében szinte az összes fennmaradó vámot el fogja törölni, egyszerűsíteni fogja a vámeljárásokat, és magas szintű normákat és szabályokat határoz meg. A megállapodás egyszerűsíti az elektronikai áruk, az élelmiszertermékek és a gyógyszerek kereskedelmét, miközben ösztönzi a zöld növekedést. Megnyitja a piacot az olyan szolgáltatások előtt, mint a távközlési, a környezetvédelmi és a mérnöki szolgáltatások.

A beruházásvédelmi megállapodás egyebek mellett védi az EU és Szingapúr szabályozáshoz való és arra vonatkozó jogát, hogy olyan legitim politikai célkitűzéseket kövessen, mint például a közegészség, a biztonság és a környezet védelme.

A partnerségi és együttműködési keretmegállapodás pedig lehetővé fogja tenni az EU és Szingapúr számára a politikai, gazdasági és ágazati együttműködés megerősítését számos olyan területen, mint a környezetvédelem, az éghajlatváltozás, az energiaügy, az oktatás és kultúra, a foglalkoztatás és a szociális ügyek, a tudomány és technológia, a közlekedés, a terrorizmus elleni küzdelem és a szervezett bűnözés elleni küzdelem.

Mogherini elmondta, az Európai Bizottság a találkozó alkalmával olyan portált indított, amely adatokat szolgáltat a két kontinens közötti politikai, gazdasági és társadalmi kapcsolatokról, az azokban rejlő lehetőségek jobb kihasználása érdekében.

Mindazok, amelyekről a kétnapos találkozón megegyezés született, nem pusztán a két kontinens ügye, hanem az egész világ számra fontos, ugyanis együttesen a globális kereskedelem 55 százalékát, a Föld népességének 60 százalékát, a globális gazdaság 65 százalékát és a turizmus 75 százalékát adják – tette hozzá a főképviselő.

Információk szerint anélkül, hogy a rohingja kisebbség névét megemlítenék volna, a vezetők hangsúlyozták annak szükségességét, hogy megnyissák az utat a menekülni kényszerült, védtelen emberek biztonságos, önkéntes, méltóságteljes és fenntartható visszatérése előtt a Mianmar Bangladessel határos Arakán szövetségi államába.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke nyilatkozatában aláhúzta, az Európa és Ázsia közötti együttműködés megerősítéséről folytatott tanácskozás résztvevői azt szeretnék, ha a két kontinens egyre több szálon kapcsolódna össze. Azt, hogy az ázsiaiak és az európaiak többet kereskedjenek egymással, gyakrabban látogassanak egymáshoz, együtt dolgozzanak a bolygó megmentésén, és megerősítsék a nemzetközi biztonságot a jelenlegi bizonytalan időkben.

Mint közölte, a tárgyaló felek kitértek “a migráció jelentette kihívásokra és lehetőségekre” is, és egyetértettek abban, hogy együtt kell működniük a hatékony és átfogó válaszok kialakításában. Tájékoztatása szerint a biztonsági kihívásokat illetően a nemzetközi jog megszilárdításának szükségességét hangsúlyozták és a terrorizmus elleni küzdelem szükségességét.

“Miközben az áruk, a befektetések, az információk, az ötletek és az emberek szabad áramlása hozzájárul a globális növekedéshez, határozottan hiszem, hogy a régiók közötti valódi összeköttetésben rejlő lehetőségeket az oktatás és a csereprogramok, a közös kutatási ösztöndíjak és az idegenforgalom révén több emberi kapcsolat által aknázhatjuk ki legjobban” – fogalmazott a tanácsi elnök.

– MTI –