Borsod-Abaúj-Zemplén

2008.06.20. 09:49

Mindenki hiányzik – húszan haltak meg eddig Borsod-Abaúj-Zemplén megye közútjain

<p>Egy halálos és egy könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt az elmúlt huszonnégy órában Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közútjain.</p>

Egy 34 éves fiatalember veszítette életét a hajnali órákban az M3-as
autópálya mezőkövesdi lehajtójánál. Az elsődleges információk szerint a
kis tehergépkocsival közlekedő 34 éves sofőr nem az útviszonyoknak
megfelelően választotta meg járműve sebességét, aminek következtében
fékezés nélkül nekiütközött egy előtte haladó kamionnak. A
fiatalember a baleset következtében a helyszínen az életét veszítette. A
baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja.

Információs háttér:

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ez év első öt hónapjában 380 személyi
sérüléssel járó közlekedési baleset történt, ebből június 20-ig 19
eset volt halálos kimenetelű, amiben 20-an veszítették az életüket.

Országos helyzetkép:

Az is tény, hogy Magyarországon a legtöbb baleset elsődleges oka a
közlekedők helytelen magatartása: a gyorshajtás; irányváltoztatás,
haladás és kanyarodás szabályainak megsértése; elsőbbség meg nem adása; a szeszesital vagy drogfogyasztás.

A halálos kimenetelű balesetek legfontosabb rizikófaktorai:
● a fáradtság miatti figyelmetlenség vagy elalvás;
● a biztonsági öv vagy egyéb biztonsági felszerelések (pl.
gyerekülés, bukósisak, csomagrögzítő háló, láthatósági mellény)
használatának elhanyagolása.

Az ezredfordulót követően – 2001 és 2006 között – hazánk közlekedésbiztonságát összességében kedvezőtlen statisztikai
adatok jellemezték. 2007-ben azonban a baleseti számok alapján már a
közlekedésbiztonsági helyzet javulása figyelhető meg. 2007-ben az
országban 20.630 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt,
ami 1,65 százalékkal kevesebb, mint 2006-ban. A halálos, a súlyos és a
könnyű sérüléses balesetek száma biztató módon egyaránt csökkent.

Míg a 90-es évek elején a közúti áldozatok száma meghaladta a 2.100-at,
az ezredforduló évéig ez a szám jelentősen, 1.200 főre csökkent. 2007-ben 1.203 fő vesztette életét Magyarország közútjain, közel 8
százalékkal kevesebben, mint az előző évben.

A közlekedésbiztonsági célok megvalósítása érdekében mind a
balesetmegelőzés, mind a rendőri ellenőrzés tekintetében a rendőrség
2008. évi tevékenységét a közúti tragédiák létrejöttében leginkább
meghatározó szerepet játszó, szabályszegő, veszélyes közlekedési
magatartások visszaszorítására összpontosítja. Ezek a következők:
a sebesség nem megfelelő alkalmazása miatt bekövetkezett
balesetek számának csökkentése; a passzív biztonsági eszközök használatának fokozása; az ittas járművezetéssel szembeni szigorú fellépés;
a gyermekbalesetek megelőzése, a helyes közlekedésre való
nevelés; a gyalogos, kerékpáros és a láthatósággal kapcsolatos balesetek
csökkentése.

Kapcsolódó cikkek:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!