Helyi közélet

2007.12.06. 13:16

Kell egy hely

<p>Vámospércs -&#160;A város több mint 700 fős roma közössége ezeddig nem rendelkezett saját közösségi térrel.</p>

Ügyes – bajos dolgaikat a város más intézményeiben, hivatalaiban próbálták intézni, rendezvényeiket szintén a városi intézményekben bonyolították. Így lesz ez a jövőben is, de igényként jeletkezett egy olyan tér kialakítása, amely a hét bármely napján rendelkezésükre áll

A LEADER + AVOP program lehetőséget biztosított arra, hogy az önkormányzat pályázatot nyújtson be a roma közösségi ház kialakítására és működtetésére. Az elnyert 850 ezer forint közösségi ház vásárlására, vagy építésére nem elegendő, viszont a Béke úti iskolában lévő összkomfortos szolgálati lakás rendbehozva már alkalmas arra, hogy a Cigány Kisebbségi Önkormányzatnak működési helye, s kisebb közösségi rendezvényeknek helyszíne legyen.

Ezt a helyiséget az önkormányzat a saját embereivel rendbehozatta, így is takarékoskodva a költségekkel. A pályázaton elnyert összeghez 150 ezer forint önerőt hozzátéve kulturált, minden infrastruktúrával felszerelt, korszerüen berendezett közösségi helyiséget vehetnek hamarosan bírtokba a városban élő romalakosok. Karácsonyi ajándékként megvalósul a vágyuk – lesz egy hely!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában