MNB: a biztosítóknak szerződniük kell az Astrától közös megegyezéssel távozott kgfb-ügyfelekkel

Budapest – A biztosítóknak október 1-jei határidővel akkor is be kell fogadniuk a – korábbi szerződésüket szeptember 30-ig közös megegyezéssel megszüntetett, és ezt jelző – volt Astra-biztosítottak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási ajánlatát, ha az Astra Biztosító még nem jelentette be a központi kártörténeti nyilvántartási rendszerben (KKNYR) a régi szerződés lezárultát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel szerdán.

A jegybank biztosításközvetítőktől és ügyfelektől értesült arról, hogy egyes ügyfeleknél, ahol ez a bejelentés az Astra részéről elmaradt, az új biztosító törölte az ügyféllel kötött új biztosítást, mert a KKNYR azt jelezte, hogy az adott gépjármű üzembentartójának még másutt élő biztosítása volt. Ezekben az esetekben az új biztosító a megkötött kgfb-szerződést visszamenőleges hatállyal törölte, a már befizetett díjat az ügyfél részére visszafizette.

Az MNB álláspontja szerint – függetlenül attól, hogy a régi szerződés kapcsán a kötvénynyilvántartásban, illetve a KKNYR-ben milyen adatok szerepelnek (vagy nem szerepelnek) – a biztosítóknak az új szerződést érvényesnek kell elfogadniuk, és ekként rögzíteni belső nyilvántartásukban. Ha egy biztosító a KKNYR-ből visszakapott hibaüzenet miatt – visszamenőleges hatállyal – esetlegesen saját belső nyilvántartásában törölte a nála kötött új szerződést, azt ismételten köteles rögzíteni és a tartalma szerint kezelni.

A jegybank megjegyzi: ennek feltétele, hogy az ügyfél az új biztosítóhoz benyújtott kgfb-szerződéskötési ajánlatán előző biztosítóként az Astra Biztosítót, a régi kgfb-szerződés megszűnésének okaként közös megegyezést, az új szerződés kockázatviselési kezdeteként pedig 2015. október 1-jét tüntette fel. Az új biztosítótól elvárt az is, hogy az Astra Biztosítóval kötött régi kgfb-szerződés 2015. szeptember 30-i időponttal, közös megegyezéssel történt megszüntetéséről a kötvénynyilvántartásnak és a KKNYR-nek adatot szolgáltasson.

Az MNB felidézi, hogy a kgfb-t szabályozó törvény 2015. október 8-án hatályba lépett módosítása szerint egy itthon fióktelepet működtető vagy határon átnyúló szolgáltatást nyújtó biztosító – így az Astra – anyaországi felügyeleti engedélyének visszavonása, illetve az MNB erről szóló nyilvános tájékoztatása után annak magyarországi kgfb-ügyfelei azonnal új szerződést köthetnek egy másik biztosítónál. Régi biztosításuk az új szerződés kockázatviselésének kezdete előtti napon automatikusan megszűnik. Így tehát a probléma a továbbiakban átszerződni kívánó Astra kgfb-ügyfeleket már nem érinti.

A román pénzügyi felügyelet (ASF) augusztus 26-án nyilvánította fizetésképtelenné a Magyarországon is működő Astra biztosítótársaságot, megvonta működési engedélyét és csődeljárást kezdeményezett ellene, miután a társaság nem hajtotta végre a hatóság által előírt feltőkésítést. A társaság Magyarországon többek között kgfb-biztosításokat kötött nagyobb számban.

Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) elnöke a múlt héten elmondta: az Astra Biztosító 160 ezer kgfb-ügyfele közül eddig 124 ezer váltott biztosítót közös megegyezéssel. Javasolta, hogy akik eddig elmulasztották a váltást, tegyék meg mielőbb.

– MTI –








hirdetés