MK: kiesett, de helytállt a Factum

MK: kiesett, de helytállt a Factum
Kosárlabda – Nem sikerült megismételni az első mérkőzés kiváló játékát.

A Magyar Kupában a továbbjutás ugyan nem sikerült, de összességében remekül állta a sarat a debreceni kosárcsapat, sőt, a párharc első felvonásán bravúrt bemutatva megcsinálta azt, amit ebben az idényben eddig még senkinek sem sikerült, nevezetesen győzni tudott az aktuális bajnoki éllovas otthonában.

Fantasztikus második félidő

A keddi odavágó nagyon hektikusra sikeredett, az első félidő gyenge hajdúsági teljesítményének eredményeképpen előfordult, hogy a Debrecen tizenkilenc pontos hátrányban is volt már a mérkőzés folyamán, de a szünet után egy alaposan felpörgött Factum jött ki az öltözőből, Cseh Györgyék egy 18-0-ás rohammal mélyről visszajőve előbb ledolgozták hátrányukat, majd azzal a lendülettel át is vették a vezetést a fehérvári nézők legnagyobb döbbenetére. Az utolsó tíz percben úgy tűnt, összekapja magát az Alba, de szerencsére a bordó-fehérek nem hagyták leszakítani magukat, sőt, a hajrát jobban bírva teljesen megérdemelten nyertek 83-78 arányban, ezzel öt pontos előnyt kiharcolva a szerdai visszavágóra.

Nem volt pardon

Természetesen a keddi eredmény alaposan felpaprikázta a fehérváriakat, akik nagyon komolyan véve a második összecsapást rögtön az elején nekiestek a hajdúságiaknak, és tizenhat ponttal meg is ugrottak az első negyed végére. A folytatásban sem állt le az Alba, hanem szép fokozatosan húsz pont fölé tornázta előnyét, míg a másik oldalon a bordó-fehérek játékában ezúttal sok volt a hiba, így 51-28-as dunántúli vezetést mutatott az eredményjelző a félidőben.

Szünet után felváltva szerezték a kosarakat az együttesek, emiatt beállt a húsz pont körüli differencia a két csapat között. Az utolsó játékrészben sem változott a mérkőzés képe, Helmecziékben már nem volt annyi, hogy szorosabbá tegyék az állást, így végül a találkozót végig a kezükben tartó vendéglátók nyerték 92-67-re, ezzel a párharcból is továbblépve a következő fordulóba. Bár kiesés lett a fehérvári kirándulás vége, a Factum játékosainak nincs okuk a szégyenkezésre. Most már a bajnokságra lehet, és kell is koncentrálni.

HBN–MSZ

 

Magyar Kupa nyolcad döntő, első mérkőzés

Factum Sport Debrecen – Alba Fehérvár 83-78 (20-21, 11-26, 30-13, 22-18)

Székesfehérvár. Vezette: Frányó, Gál, Fodor (Benczur)

Factum Sport Debrecen: HELMECZI 12/3, SMITH 29/6, Stafford 11/3, Kovács 10/3, CSEH 16/12. Csere: Pék 5/3, Vas -, Izzo -, Varga -.

Vezetőedző: Jason Okrzesik

Alba Fehérvár: Moore 3, WOOD 17/9, HOLLIS. 23/9, SZABÓ 11/6, Keller 6. Csere: Bódi 4, Medve 4, Juhos 8/6, Somogyfoki 2.

Vezetőedző: Dzunics Braniszlav



Sporthírek






hirdetés