MK-finálé: megtört az átok

MK-finálé: megtört az átok
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – László Richárd szerint örök élmény marad számukra a Nagyerdei Stadionban lejátszott kupadöntő.

Impozáns helyszínen rendezték meg idén a Magyar Kupa Hajdú-Bihar megyei selejtezőjének bronzmeccsét és fináléját: a debreceni Nagyerdei Stadionban küzdöttek meg a négyesdöntő résztvevői vasárnap.

A harmadik helyért folytatott harcot a Nagyhegyes együttese nyerte meg, miután 2–0-ra felülmúlta a Bárándot. Az aranycsata során a megye I-es bajnok, a Sárrétudvari és a dobogó harmadik fokáig jutó Hajdúszoboszlói SE (HSE) feszült egymásnak. A rendes játékidő 1–1-es döntetlennel zárult, így következhettek a büntetők, a tizenegyespárbajt 4–3-ra a szoboszlóiak nyerték, akik így elhódították a kupát.

Büszke rájuk

A HSE vezetőedzője, László Richárd portálunknak nyilatkozva elmondta, fantasztikus volt, hogy a Nagyerdei Stadionban vívhatták meg a finálét, ezt az élményt soha senki nem veheti már el tőlük. – Remekbe szabott ötletnek tartom, hogy Debrecenben rendezték a négyesdöntőt, mind a négy gárda számára sokat jelentett ez. Még amikor el sem kezdődött a meccsünk, csak éppen kifutottunk a pályára és körbenéztünk, már az is leírhatatlan volt. Hatalmas bizonyítási vágy dolgozott bennünk, a helyszín és az ellenfél kiléte miatt egyaránt, éppen ezért nem kellett külön motiválni játékosainkat – emlékezett vissza a szoboszlóiak mestere, majd rátért a találkozóra.

– Jól ismerjük a Sárrétudvarit, tudtuk, mit várhatunk tőlük, én sem változtattam a szokásos hadrendemen. Számunkra az Udvari csapata egy igazi mumus, bíztunk benne, megtörhetjük az átkot, győzni szerettünk volna – sikerült is. Az első félidőben vezetést szereztünk, ami kitartott a szünetre is, aztán riválisunk kihasználva hibánkat egyenlített, majd a hajrában tíz emberre fogyatkoztunk. 1–1-es eredménnyel zárult a meccs, így jöhettek a tizenegyesek. A kapusunk bravúrokat bemutatva ismét bizonyította, nem véletlen van helye együttesünkben. Lendvai György játékosunkra nem sokszor számíthattam a szezon során, de most ott volt és be is lőtte a mindent eldöntő találatot, amihez gratulálok neki – mesélte László, aki nagyon büszke a csapatára.

A Hajdúszoboszló felkerült az MK főtáblájára, a tréner azt sem bánná, ha a következő körben egyből egy NB I-es társasággal kerülnének össze, bár mégis jobban örülne, ha túljutnának még egy fordulón és bekerülnének a legjobb hatvannégybe.

Elégedett

László Richárd tavaly nyáron vette át a HSE irányítását, mikor is a vezetőség az első háromba való kerülést tűzte ki eléjük célul, amit teljesítettek is, ugyanis a megyei első osztály harmadik helyén végeztek. Az edző mindent összevetve elégedett a gárda teljesítményével és bízik benne, jövőre odaérhetnek az élre.

HBN



Sporthírek






hirdetés