Idegen világnap

2020.07.02. 15:31

És vajon az UFO-k már hazamentek?

Nyomós oka van annak, hogy miért éppen ma foglalkoznak annyian a világon az ismeretlen rendeltetésű repülő tárgyakat reptető, kicsi zöld lényekkel.

Forrás: Shutterstock

Annyira nehéz a témában igazságot tenni, hogy még az sem biztos, hogy egyáltalán mikor van a nemzetközi UFO Nap. Az UFO-tudatú emberek ugyanis vitatkoznak rajta, hogy június 26-án, vagy július 2-án ünnepeljenek – így aztán biztos, ami biztos, ünneplik mindkettőt.

Ami az előbbi dátumot illeti, Kenneth Arnold pilóta és üzletember volt az első, aki a Rainier-hegyen 1947. június 24-én ismeretlen rendeltetésű repülő tárgyakat látott: nem is keveset, egyszerre kilencet figyelt meg.

Többségben azonban úgy vélekednek, hogy ma kell összegyűlni, s az eget nézni az 1947. július 2-án bekövetkezett roswelli ufószerencsétlenség emlékére. A katasztrófában 1947 nyarán állítólag földönkívüli hajó zuhant le az Amerikai Egyesült Államokban, az Új-Mexikó államban található Roswell környékén. A hivatalos amerikai szervek sok, egymásnak ellentmondó nyilatkozatot adtak ki: a földöntúli incidens azonban azóta is jót tesz a helyi turizmusnak.

Már az internet adott terepet a legutóbbi nagy port kavart esetnek: vírusként spriccelt szét a világban az 51-es körzet (Area 51) esete. A nevadai sivatagban található, 51-es amerikai katonai bázison a széles körben elterjedt nézetek szerint földönkívüliekkel végeznek kísérleteket. (Vagy kémrepülőgépeket gyártanak, de ez az állítás is bizonyítatlan maradt.)

Mindenesetre a Hivatal rendületlenül addig tagadott, amíg végül beismert:

a CIA hosszas mellébeszélés után 2013-ban kibökte, hogy tényleg tesztelnek itt titkos fegyvereket.

Még a The New York Times is megírta azt az azonosítatlan repülő tárgyról készült felvétel létezését, ami még 2017 decemberében szivárgott ki az internetre. A videó valódiságát megerősítette az Egyesült Államok haditengerészete: az alábbi felvételen szereplő objektumot a máig nem sikerült beazonosítani a szakértőknek.

Az UFO Világnap alkalmából a Statista érdekes szempontból vizsgálta a National UFO Reporting Center adatai alapján az összefüggéseket: grafikonon ábrázolták, hogy mikor, hány ismeretlen rendeltetésű repülő tárgyat figyeltek meg.

Látni lehet, hogy mikor a médiában megjelenik valamilyen észlelés, egyszerre sokkal többen pillantanak meg idegen életre utaló jeleket.

Bár a görbe alapján arra is lehet következtetni, hogy éppen pakolnak a zöld lények és hazamennek.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!