Mítosz-utóélet

Akt.:
Mítosz-utóélet
© Fotó: GettyImages
Őfelsége titkos ügynöke már ötven éve áll a haza szolgálatában. 007-esként van bejegyezve az efféle megbízásokat teljesítők névsorába, s mint ilyen lassan már legenda lett, mítosz övezi kilétét. Boda István írása.

James Bond szinte úgy pattant elénk szakmája teljes fegyverzetében, mint Pallas Athéné Zeus homlokából: kalaplengetés és óriási heje-huja kísérte. A mozgókép rajongói olyan üdvrivalgással fogadták, mint annak idején a gombafejűeket, a kamaszlányok zsivaj-zivatara. Pedig hát hol volt még a végkifejlet. Nagy kísérlete a közszolgálatinak, hogy megpróbálja az életmű folyamatát elénk varázsolni. Vasárnap esténként mi is tanúi lehetünk a kritikus varázslatnak, s ha nincs is ránk akkora hatással, mint az indulás éveiben volt, valamit magyaráz a szakma titkából. Utólag is könnyű megállapítani, hogy az ilyen nagy formátumú sikerhez három dolog kell: sármos férfi karakter, tündérien mutatós női szekszepil és meghökkentően kimódolt technikai apparátus. Az első kettőben verhetetlenek, az utóbbiban kissé avíttas a muníció. Pedig minden trükkön ott van az eredetiség látszata, ám a lélegzetelállító vagy annak szánt jelentek értelmüket sőt céljukat vesztik, mert átüt rajtuk a műtermi látszat. S arról nem is beszélve, hogy ezek az effektek már-már közhelyszerűen ismétlik önmagukat. Viszont a sorozat készítői nagyon értenek ahhoz, hogy a főszerephez mindig megtalálják a leginkább odaillő karaktert. Például Thomas Sean Conneryt, Roger Moort, Timothy Daltont, Daniel Craiget vagy Pierce Brosnant. Ők szinte a mozi ikonjai, s egyik-másikukat az angol társadalmi megbecsülés a legmagasabb rangra is méltónak találta. Így egészült ki nevük az irigylésre méltó „sire” megjelöléssel. S ami talán ennél is lényegesebb, ezek az arcok mindig a legbeérettebb formát mutatják a legjobb teljesítményt hozzák. Csak annyi epizódot játsszanak el, amennyit a siker diktál, amennyiben még a közönségüket le tudják nyűgözni. Vagyis, hogy az illúzió a teljes pompázatot virágozza. S a nők? Legutóbb épp egy riportfilmben vonultak fel a „Bond-lányok”, büszkén feszítettek. Szerepük természetesen nemcsak abban merült ki, hogy szépségük ünnepi pillanataival kápráztassanak. Nekik is kitaláltatott mindig az az ötlet, amelyik a szerelem rejtelmei mögé odacsempészte az ellenfél feminin vadmacskakarmait. S így a színjáték végcélja nem a behódolás, hanem a küzdelem közös ajándéka. Hogy a „James Bondból” mi marad fenn a mozgókép rostáján, azt majd az idő dönti el. Ami bizonyos: jut rá egy fejezet. Nekünk meg, végszóként az a különös kiváltság, amely közös produkciónk az irónia területén. Ez: a 007-es küldetése során a tarpai tájra téved. Ősz van, köd, ázott kukoricaföld. James lapos kúszásban rejtőzködik a csutkaszár alatt, miközben egy magyar riska is ugyanezt teszi. Őfelsége titkos ügynöke mellé ér, s mint udvarias angol odasúgja: Bond! James Bond. Mire a piros-tarka: Bó. Bim-bó! S egyik erre, a másik arra!

– Boda István –



Sporthírek






hirdetés