Mit tudhat egy szexrobot, amit az igazi nők nem? (18+)

Akt.:
Robotok egy kínai szexbaba-gyárban
Robotok egy kínai szexbaba-gyárban - © Fotó: AFP / Fred Dufour
Debrecen – Ha beengeded a hálószobádba, akkor számolnod kell a való világ következményeivel.

Az életünk bármely területén ütközhetünk problémákba, amelyeket természetesen minél hamarabb szeretnénk megoldani. Harcolunk a jobb és kiegyensúlyozottabb életért, ha párkapcsolatban élünk, akkor remélhetőleg mindent megteszünk azért, hogy a kedvesünk legyen a világ legboldogabb embere. Azonban soha nem lehetünk mi a leggyorsabbak, mindig akad ellenfelünk, ami sokszor a rohanó, elgépiesedett világ. Számtalanszor csöppenünk olyan élethelyzetekbe, amikor azzal szembesülünk, hogy átvették a helyünket a gépek és a robotok. Ezért még inkább próbáljuk kihozni magunkból a maximumot a munkánk terén, azonban az évek elteltével már a magánéletünk területén is bizonyítanunk kell, pontosabban a hálószobánkban. Ugyanis napjaink technológiai fejlődése már arra is képes, hogy olyan elemibb területekre legyen hatással robotjaival, mint a szexuális élet, ami voltaképpen arra szakosodik, hogy feldobja a nemi életet, ami valljuk be, kedves gesztus, de nem mindig célravezető. Lindák Linda párkapcsolati tanácsadó elárulta a Haonnak, miért lehet igény napjainkban szexrobotokra, valamint milyen hatással lehet a jövőben a társas kapcsolatainkra a szexbabák elterjedése.

Nincs visszautasítás

– Több csoportra bontanám azokat, akik szexrobotokat használnak igényeik kielégítésére. Manapság nagyon beszűkültek a társkeresési lehetőségek, ráadásul rengetegen küzdenek önértékelési, önbecsülési nehézségekkel, gátlásokkal. Számukra óriási könnyebbséget jelent, ha nem kell megküzdeni a való világban hús-vér emberekkel, nem kell félniük a visszautasítástól, a keresés kudarcaitól. Mennyivel egyszerűbb rendelni egy robotot, hiszen még azzal sem kell számolni, hogy lenézik vagy megalázzák vásárlás közben. A második csoportot azok alkotják, akiknek gond van a szexuális életével. Partnerüktől nem kapják meg azt, vagy annyiszor, amire vágynak. Ők érezhetik úgy, hogy a szexrobottal kielégíthetik az igényeiket, mégsem csalják meg a társukat. Ugyanúgy, mint más szexjátékszert, használhatják azok is, akik fel akarják pezsdíteni a kapcsolatukat.

US-IT-INTERNET-ROBOT-SEXSzexrobot a Las Vegas-i Adult Entertainment Expón | Fotó: AFP / Robyn Beck

Külön csoport lehet azoké, akik eddig prostituáltakhoz jártak, egészségügyileg biztonságosabb lehet egy robotot használni. Végül akadnak olyanok, akik a perverzióikat akarják kiélni egy ilyen élethű babán – kezdte a tájékoztatást a pszichológus.

Szeretetigények kielégítése

Mindannyian tudjuk, hogy egy párkapcsolatot ápolnunk kell, nem elég megszereznünk a másikat. Általában az első évben a felhők felett érezzük magunkat, úgy gondoljuk, jöhet bármi, a mi szerelmünk és az egymás iránt érzett vágyaink soha nem múlnak el. Azonban az élet ezt sokszor felülírja, egymást érik a gondok, a nézeteltérések, majd a párkapcsolat eljut arra a szinte, hogy csak élünk egymás mellett, de nem élvezzük a pillanatot. – Sajnos egyre több hozzám forduló párról derül ki, hogy a szexuális életük nincs rendben. Nemcsak 10-20 év után, de 2-3 éves kapcsolatokban is arról számolnak be, hogy szinte egyáltalán nem élnek szexuális életet. Ez azért baj, mert így jelentősen lecsökken a kapcsolat intimitási szintje. Az természetes, hogy évek múltán már nem sistereg úgy a levegő, mint a kapcsolat kezdetén, de tudatos odafigyeléssel meg lehet őrizni az aktív szexuális életet. Ehhez szükség van arra, hogy a felek szeretetigényei kielégüljenek, ne hidegüljenek el egymástól. Sokszor félreértés, az ismeretek hiánya vezet problémához.

Volt már rá példa, hogy a férj azért küldte el a feleségét pszichológushoz, mert nem egyszerre volt orgazmusuk, tehát szerinte a feleséget kezelni kellene”

– fűzte hozzá a szakember.

Alacsony önbecsülés

Számos elemző, valamint a gyártók is úgy vélik, hogy a szexrobotok jó szolgálatot tehetnek az idős, mozgássérült és olyan embereknek, akiknek traumatikus élményt jelent a szexuális együttlét. Ugyanakkor megannyi szakértő, köztük Lindák Linda is arra hívja fel a figyelmet, hogy a robotok komoly etikai kockázatokat hordoznak, a szexbabák megváltoztathatják a viselkedésünket, torz képet mutatnak nekünk, amelyet később természetesnek fogunk vélni.

– Attól tartok, több téren lehet rossz hatása a szexrobotoknak. Jó esetben a szex a kölcsönös örömszerzésről szól, egy baba igényeire azonban nem kell odafigyelni, nem kell azt kielégíteni. Ez azzal járhat, hogy a szexrobotot használó férfiak a valódi nőkre is tárgyként tekintenek majd. Mivel tökéletes testűre, sokszor sztárok kinézetére formálják a babákat, a nők úgy érezhetik, még nagyobbak az elvárások velük szemben, rosszul hathat az önbecsülésükre, önértékelésükre, jogosan érezhetik, hogy lecserélhetők műbabára.

Valószínűleg eleve az alacsonyabb önbecsülésű férfiak fognak a szexrobotok felé fordulni, hiszen az akarat és vélemény nélküli babák tényleg azt csinálják, amit a tulajdonosuk szeretne.”

Bár kifejlesztettek már olyan szexrobotot is, ami nemet tud mondani az aktusra, de nyilván nem ilyet fog választani az, aki egyébként is gátlásos. Aki viszont élvezi az erőszakot, az ellenállást, az nagyon fogja kedvelni ezt a típust – mondta a párkapcsolati tanácsadó.

Legmerészebb álmok

Kár tagadnunk, hamar megszokjuk a kényelmet, szeretjük, amikor minden körülöttünk mozog, mindenki azt teszi, amit mi szeretnénk. Sokszor akkor tudunk igazán kikapcsolni, ha elmerülhetünk saját fantáziatengerünkben, ahol arról ábrándozhatunk, amiről csak akarunk. A szexbabákat kedvünkre mozgathatjuk, olyan pozitúrákba helyezhetjük, amelyek a legmerészebb álmainkban jelennek meg.

FRANCE-SEXE-USINE-POUPEES GONFLABLESFotó: AFP / Joel Saget

Annyi ideig használhatjuk őket kedvünkre, s élhetjük ki rajtuk legpiszkosabb vágyainkat, amíg el nem fáradunk, ő pedig ezután is bármikor szívesen lát minket az ágyában.

Eltérő korlátok

– Ahogy a felnőttfilmeknek, a szexrobotoknak is több negatív hatása lehet a párkapcsolatra. Egyrészt elszemélytelenedhetnek a kapcsolatok, hiszen a robotnak nem kell udvarolni, kedveskedni, nem kell beszélgetni vele, nem fog panaszkodni, elégedetlenkedni. Japánban már arra is volt példa, hogy valaki a robotját választotta inkább és elhagyta a feleségét. Másrészt az emberek megpróbálhatják a szexrobottal tapasztaltakat átvinni az emberi kapcsolataikra is, például elvárják, hogy a feleségük elviselje ugyanazt, amit a robot. Az ember azonban érzelmileg és fizikailag is egészen más korlátokkal rendelkezik. Amerikában van, aki szinte családtagként kezeli a robotját. Ha a szexrobot kikerül a hálószobából, az a gyerekekre nézve is nagyon káros lehet.

Ahogy a Barbie-k, úgy a szexrobot-nők is követendő ideált jelenthetnek a kislányoknak, önértékelési problémákat, testképzavart okozhatnak, valamint a férfiakhoz fűződő viszonyuk is egészségtelenül alakulhat.”

A gyártók gyakran azzal érvelnek, hogy terápiás célra is használhatók a babák, de ennek kicsi az esélye. Akinek gondjai vannak az intimitással, kapcsolatteremtéssel, az hiába szexszel egy babával, utána a való életben, a valós emberi kapcsolatokban nem lesz sikeresebb – fűzte hozzá végezetül a szakember.

Nagy Emese


Ungvári Zsuzsanna témába vágó fiktív újságcikkét itt olvashatják el:

Illusztráció
Debrecen - Egy képzelt újságcikk 2067-ből. Ungvári Zsuzsanna írása. HÍREK A NAGYVILÁGBÓL Kibernetika rovat 2067. április 6., hétfő A 2010-es évek végén eleinte Ázsiában, majd Amerikában, később Európában is ugrásszerűen megnőtt a szexrobotok iránti kereslet. Néhány évtized alatt végül kialak...

Kína - A fotók egy kuangtungi szexrobot gyárban készültek, és meg kell hagyni, egyáltalán nem szexik. Inkább olyan, mintha valami horror film díszletei közé csöppent volna az ember. Forrás: mirror.co.uk [related-post post_id="3897669"] [related-post pos...