Mit érünk a végeken?

Miközben az önkormányzatiság egyre inkább kiüresedni látszik (a segélyezés már nem a helyiek dolga, veszélyben a települések pénzügyi önállósága, ráadásul már az iskoláikhoz sincs közük), a polgármesteri hivatalokban a dolog most sem kevesebb, mint volt, legfeljebb más. Ez azonban talán csak a vidéki ember látószögéből tűnhet evidenciának, hiszen az önkormányzati dolgozók béréhez hovatovább évtizede nem nyúlt a politika. Petneházi Attila írása.

A mellőzöttség érzése nem kellemes lelkiállapot, hát még, ha a közszolga azt látja, hogy körülötte boldog-boldogtalannak emelkedik a bére (a közmunkástól a minimálbéresen és az állami hivatalnokon át a polgármesterig), csak az ő pénzével nem törődik a kutya se. Pedig az apró falvainkban nem ritka az olyan egy-két fős hivatal, ahol a kollégáknak szinte mindenhez érteni kell. Elvégre a közfoglalkoztatás a helyhatóságoknál maradt, és ugye a bérszámfejtést se lehet a hónap végén csak úgy „odakenni”.

Szerencsére egyelőre kevés példa van arra, hogy a megalázóan alacsony fizetés miatt önkormányzati dolgozók veszik a kalapjukat, de folyosói beszélgetéseken mind gyakrabban kerül szóba akár ez is, mint lehetséges opció…

– Petneházi Attila –








hirdetés