2012.02.8 19:36; Frissítve: 2012.02.8 19:38


Miskolci Egyetem: Tehetségeket nevelnek, elismerést kaptak

Miskolci Egyetem: Tehetségeket nevelnek, elismerést kaptak Miskolci Egyetem: Tehetségeket nevelnek, elismerést kaptak
Miskolc - A Miskolci Egyetem nem csak a szakemberképzésre figyel, hanem a tudományos utánpótlás is fontos feladata.

Kiváló Konzulensi Okleveleket, valamint Esélyért díjakat adtak át szerdán a Miskolci Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa ünnepéles ülésén. Az oklevél azoknak az egyetemi oktatóknak, valamint mestertanároknak járt, akik évek óta részt vesznek a tehetséggondozásban, hallgatóikat segítik a tudományos diákköri dolgozatok elkészítésében. Az Esélyért díjjal pedig azokat hallgatókat és konzulenstanárukat jutalmazták, akik a Tudományos Diákköri Konferencián a legtöbbet tették az esélyegyenlőség érdekében és a társadalmi kirekesztés ellen.

Uniós programokkal

Dobróka Mihály rektorhelyettes, egyetemi tanár köszöntő beszédében azt hangsúlyozta: az az oktató tud igazán jó munkát végezni, aki maga is tudós ember. Az egyetemek feladata ugyanis nem csupán a szakemberképzés, hanem a tudományos utánpótlás nevelése is. Ez utóbbit segítik az egyetemen folyó különböző uniós programok és a doktori iskolák munkája.

Jármai Károly, az egyetem Tudományos Diákköri Tanácsának elnöke is arra hívta föl a figyelmet, hogy az oktatók igyekezzenek minél több tehetséges hallgatót bevonni a kutatóegyetemi, valamint a tehetséggondozási uniós programokba annak érdekében, hogy az intézmény tudományos szakemberképzése biztosított legyen.

ÉM-HE


A díjazottak

Kiváló Konzulensi oklevélben részesülő mestertanárok:
Dr. Dabasi Halász Zsuzsanna, dr. Fazekas Csaba, dr. Illyés Zoltán, dr. Kamondi László, dr. Wopera Zsuzsa, dr. Olajos István, dr. Szabó-Tóth Kinga, dr. Szemmelweisz Tamásné, dr. Pásztorné dr. Erdős Éva   

Kiváló Konzulensi oklevélben részesülő oktatók:
Prof. dr. Bárczy Pál, Erdélyi János, dr. Mertinger Valéria, prof. dr. Jármai Károly, dr. Török Imre, dr. Szabó Tamás, dr. Havasi Virág, dr. Illyés Zoltán, dr. Tasi Réka, dr. Dobos Csilla, Fekete Sándor, Kegyesné dr. Szekeres Erika, dr. Kovács Balázs, dr. Lénárt László, dr. Mucsi Gábor, Siskáné dr. Szilasi Beáta, dr. Iván Klára, dr. Karajz Sándor, dr. Bozsik Sándor, dr. Varga Zoltán, prof. dr. Paulovics Anita, dr. Raisz Anikó, dr. Kirs Eszter, dr. Leszkoven László, prof. dr. Lombay Béla, Lukács Andrea, Kató Csaba, Simon Nóra, Sándor Zsuzsanna

Esélyért díjat kaptak: Sotkó Katalin (hallgató),Kegyesné dr. Szekeres Erika (oktató)
Esélyért oklevelet kaptak: Prieger Adrienn (hallgató), Raisz Anikó (oktató)


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Újra vigadtak a görömbölyi kurucok
Miskolc - Immár harmadik alkalommal rendezték meg a Görömbölyi Kuruc Vigasságokat. tovább »
Gyereknap már szombaton is
Miskolc - Az Avason már szombaton elkezdődött a gyereknap. tovább »
Pomponlányok fesztiválja
Miskolc - Az ország számos pontjáról érkeztek pomponlány-csapatok Miskolcra, a hétvégére, az I. Magyar [...] tovább »
Kettős tragédia a frontális ütközés nyomán a 36-os főúton
Tiszavasvári és Újtikos között kellett teljes szélességében lezárni a 36-os főutat szombat délután mert egy [...] tovább »
Ötöslottó: Mire lenne elég a három és félmilliárd?
Budapest - Ötöslottó: 3 milliárd 545 milliónál tart a főnyeremény. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés