Miről árulkodik a női mell mérete?

Egy kanadai kutatás szerint a fiatal nők mellmérete alapján következtetni lehet arra, hogy a későbbi életük során mekkora az esélyük a 2-es típusú cukorbetegségre.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy azoknak a fiatal nőknek, akik 20 éves korukban már D kosaras melltartót hordanak, közel 60 %-kal nagyobb az esélyük arra, hogy későbbi életük folyamán cukorbetegek lesznek.


Vagyis a betegség kialakulásának kockázata annál nagyobb, minél nagyobb a mellméret.

És rámutattak arra is, hogy azoknak a dúskeblű, 20 év körüli nőknek, akiknek a testtömeg indexe is magas, a cukorbetegséget illetően mintegy négyszeres rizikóval kell számolniuk.

A kutatásban részt vevő tudósok szerint ennek ellenére azonban még korai lenne egyértelmű párhuzamot vonni a női mell mérete és a cukorbetegségre való hajlam között. A feltételezések az igazolása további kutatások és vizsgálatok szükségesek.

  • A tini lányok negyede nemi beteg
  • Szexbotránya miatt lemondott a kormányzó
  • Túl kövér a börtönhöz egy olasz férfi
  • Csak néhány perc – a női életekért