Minősített munka, majd minősített iskola

Hajdúböszörmény – A hajdúböszörményi Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium a 2016–2017-es tanévtől alkalmazza a Komplex Instrukciós Programot (KIP).

A Komplex Instrukciós Program olyan tanítási eljárás, amely lehetővé teszi a tanárok számára a magas szintű csoportmunka szervezését olyan osztályokban, ahol a tanulók közötti tudásbeli különbség és kifejezőkészség között nagy az eltérés, és az osztályban végzett munka eredményeként főleg a hátrányos helyzetű tanulók leszakadását lassítja, illetve megakadályozza, a tehetségesebbekét pedig előmozdítja.

A munka gyümölcse beérett, hiszen május 11-én Budapesten, az Országos KIP Szakmai Konferencián az intézmény kiérdemelte a KIP Országos Hálózat minősített iskolája címet, amelyet 2021-ig kaptak meg. Az országban négy iskola szakmai munkáját díjazták ezzel az elismeréssel. A minősítést Kovácsné dr. habil. Nagy Emese, a KIP magyarországi kidolgozója adta át.

HBN