Minőségfejlesztés felsőfokon

Minőségfejlesztés felsőfokon
Minőségfejlesztés felsőfokon - © Fotó: unideb.hu
Debrecen – Országos előadássorozatának utolsó állomásaként a Debreceni Egyetemen rendezett egynapos műhelymunkát a Tempus Közalapítvány.

Május 15. és június 18-a között Budapesten és az ország valamennyi konvergencia-régiójában szerveztek hasonló programot azzal a céllal, hogy a felsőoktatás minőségfejlesztésével növekedhessen az intézmények nemzetközi versenyképessége. A sorozat részeként június 18-án a Debreceni Egyetemen rendeztek műhelymunkát.

Fotó: unideb.hu Fotó: unideb.hu ©

– A programokra elsősorban a képzés területén, tanulmányi osztályokon dolgozó szakembereket, valamint a külföldi programokkal foglalkozó Campus Hungary és Erasmus koordinátorokat hívtuk meg, hiszen elsősorban az ő munkájukat segítik a műhelymunka során elhangzó információk – tájékoztatta az unideb.hu portált Somoskői György, a Tempus Közalapítvány szakmai koordinátora.

– Nincs olyan ország, ahol tökéletesen működne a felsőoktatás, és nincs olyan egyetem sem, amely ne szeretne ezen a problémán javítani. Ezért fontos a mostani műhelymunka is, amelynek eredményét mi is megpróbáljuk hasznosítani – mondta köszöntőjében Bartha Elek oktatási rektorhelyettes.

Fotó: unideb.hu Fotó: unideb.hu ©

– Legfontosabb feladatunk a közös gondolkodás arról, hogyan lehetne a tanítás, a tananyagok minőségét, a kreditrendszert, a képesítések szabályzóit úgy alakítani, hogy a hazai felsőoktatás képzési gyakorlata jobban illeszkedjen a külföldön már bevált rendszerekhez. Jelenleg még sok az eltérés, és ez gyakran akadálya a kapcsolatok zökkenőmentes működésének és a külföldön szerzett kreditek elismerésének – hangsúlyozta Derényi András, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tudományos munkatársa.

– Debreceni Egyetem –