Sport

2016.11.07. 20:00

Labdarúgó Magyar Kupa - Kizárták a Soroksárt, a Ménfőcsanak lesz a Honvéd ellenfele

Budapest - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága hétfőn megsemmisítette a Ménfőcsanak-Soroksár Magyar Kupa-mérkőzés eredményét, ugyanis a vendégeknél jogosulatlanul szerepelt egy játékos, így a vétlen hazai együttes jutott tovább és lesz a Budapest Honvéd ellenfele a következő körben.

Budapest - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága hétfőn megsemmisítette a Ménfőcsanak-Soroksár Magyar Kupa-mérkőzés eredményét, ugyanis a vendégeknél jogosulatlanul szerepelt egy játékos, így a vétlen hazai együttes jutott tovább és lesz a Budapest Honvéd ellenfele a következő körben.

A fővárosi együttes honlapjának hétfői beszámolója szerint a testület Csilus Ádám jogosulatlan játéka miatt vette el a pályán elért 1-0-s győzelmet a másodosztályú csapattól.

A határozat értelmében a Győr-Moson-Sopron megyei I. osztályban szereplő együttes 3-0-val jutott a Magyar Kupa következő fordulójába, ahol az élvonalbeli Honvédot fogadhatja a 16 közé jutásért sorra kerülő mérkőzésen.

"Sajnáljuk a történteket, elismerjük a hibát, még ha jóhiszeműen is jártunk el, így el is fogadjuk az MLSZ döntését. Sok sikert kívánunk a Ménfőcsanak együttesének a folytatásra" - áll a Soroksár honlapján.

Csilus Ádámot egy éve ferencvárosi játékosként állították ki és tiltották el.

A Magyar Kupa idei utolsó fordulójának játéknapja november 30., a továbbjutás egyetlen összecsapáson dől el.

Magyar Kupa, 8. forduló, a 16 közé jutásért:

  • Dorogi FC (II.)-MTK Budapest
  • Puskás Akadémia (II.)-Ferencváros
  • ETO FC Győr (III.)-Vasas
  • Kecskemét (megyei I.)-Gyirmót FC
  • Budafok (III.)-Videoton FC
  • REAC (III.)-Mezőkövesd Zsóry FC
  • Putnok (III.)-Diósgyőri VTK
  • Ménfőcsanak (megyei I.)-Budapest Honvéd
  • Érd (III.)-Swietelsky Haladás
  • Kozármisleny (II.)-Újpest FC
  • Baktalórántháza (megyei I.)-Szolnoki MÁV FC (II.)
  • Szentlőrinc SE (III.)-Celldömölk SE (megyei I.)
  • FC Hatvan (III.)-Csákvár (II.)
  • Bicske (megyei I.)-Ceglédi VSE (II.)
  • Swietelsky-Soproni VSE (II.) - Kaposvári Rákóczi (III.)
  • Balmazújváros (II.)-ZTE FC (II.)
  • - MTI -

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!