Minek a peron, ha nem használják?

A nem használt peron a szélesebb
A nem használt peron a szélesebb - © Fotó: Orosz Csaba
Debrecen – A tartalék várakozóhelyen nincs utastájékoztatás, és leülni sem lehet.

Egyik villamossal rendszeresen közlekedő olvasónk azt kérdezte tőlünk, hogy minek alakítottak ki a Petőfi téren, a Nagyállomás előtti villamos-visszafordító Piac utca felőli oldalán egy nem használt, de színes díszkővel leburkolt széles peront, miközben a két induló villamos közötti keskeny peronon sokszor alig férnek el az utasok, ráadásul ott esős időben még a víz is megáll. Nem lehetne a szóban forgó széles peront is használni? A keskenyebbnél például az 1-es, a szélesebbnél a 2-es vehetné fel az utasokat – javasolta olvasónk.

Tartalék funkció

A DKV-hoz továbbított kérdésre azt a választ kaptuk, hogy az utas által említett peron tartalék megállóhelyként szolgál arra az esetre, ha a „mindennapos” használatra kijelölt megállóhelyen, vagy a villamospályán munkákat végeznek a szakemberek. Mindkét peront a közlekedési hatóság elvárásainak és a vasútbiztonsági szabályoknak megfelelően alakították ki, melyek biztonságos várakozási lehetőséget nyújtanak az utasoknak – ismertette a cég illetékese.

pe2

Fotó: Orosz Csaba

Csohány Andrea, a közlekedési vállalat kommunikációs és marketing előadója azt is közölte, a DKV-nak eddig még senki nem jelezte, hogy a most használt megállóhelyen nem lehet biztonságosan, kényelmesen várakozni a járművekre. Hozzátette, a „tartalék-megállóhely” rendszeres használata ellen szól az is, hogy ott sem utastájékoztató tábla, sem fedett utasváró nincs, vagyis a szolgáltatás nem ugyanolyan színvonalú, mint a másik peronon. A kétoldali fedett, ülőhelyekkel ellátott utasváró és a peron kiszolgálja a kettő-négy percenként cserélődő utasokat – tette hozzá a válaszoló.

HBN–OCs








hirdetés