Mindenki első helyet érdemelhetett volna…

A kisdiákok is felléptek, ők citeratudásukat mutatták be
A kisdiákok is felléptek, ők citeratudásukat mutatták be - © Fotó: Rozsik Rita
Komádi – A Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete komádi csoportjának szervezésében valósult meg a Mozgáskorlátozottak Kulturális Napja a hétvégén a Közösségi Ház nagytermében a bihari kisvárosban.

A rendezvényt Tóth Ferenc, Komádi város polgármestere és Szécsényi Lajos, a Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesületének elnöke nyitotta meg. Az eseményen összesen 20 fellépő mutatta meg tehetségét, akiket zsűri értékelt. A színpadon volt tánc, ének, vers, citera, előadtak kicsik és nagyok, fiatalok és idősek. A műsorok közül nem is egy nagyon jól sikerült, a nagy számú nézőközönség mindegyik előadást vastapssal jutalmazta.

Fehér Péter, a zsűri elnöke részletes szakmai értékeléssel zárta a rendezvényt. Dicsérő szavait szemléltette, hogy véleménye szerint minden fellépő első helyet érdemelhetett volna a képzeletbeli dobogón.

– Rozsik Rita –