Minden kezdet nehéz

Minden kezdet nehéz

Emlékszem, tanulóvezetőként már az első órában jó hatvanas tempóban robogtam a Péterfián az ezerkettes Ladával, amikor az oktató hirtelen a pótfékre lépett. „El tudod mondani, hogy a Bem tér óta milyen közlekedési táblák mellett haladtunk el?!” – kérdezte rosszallóan, mire én: most vagy a táblákat nézem, vagy vezetek… – Majd ha mindig tudni fogod, hogy mit-miért teszel, akkor nyomhatod kicsit bátrabban a gázt, de csak a megengedett határokon belül!

Módosítani tervezik a gépjárművezető-képzés rendszerét

Ez a régi affér annak kapcsán ötlött fel bennem, hogy ismét (immár ki tudja hányadszor) módosítani tervezik a gépjárművezető-képzés rendszerét. A hagyományos tanfolyamok helyett az elméleti képzés a jövőben internetes távoktatás kertében történne, és állítólag fontolgatják a családi oktatáslehetőségét is. Nos, én nem vagyok semmi rossznak az elrontója, és belátom, hogy fejlődni kell a korral, de ezen a ponton mégis megállnék egy kicsit. Gondoljuk végig: szerencsés-e egy olyan tanulási folyamatból kiiktatni az emberi tényezőt, ahol a személyes példamutatásnak, egyáltalán a pszichés befolyásnak semmivel nem pótolható szerepe van? El tudják képzelni, mi lesz abból, ha mondjuk apuci mindazt a rossz beidegződést (szabálytalan kormányfogás, rossz üléspozíció, fölösleges anyázás…) átadja a kicsi fiának, amit az elmúlt néhány évtizedben a honi utakon járva magára szedett? És egyáltalán: hol van az megírva, hogy a jó sofőr egyben jó pedagógus és pszichológus is?!

 

Petneházi Attila








hirdetés