Minden generáció másképp bénázik: kifakadt egy tanár a szülőkre

Akt.:
Illusztráció

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Egy szókimondó amerikai biológiatanár nemrég meghökkentő blogbejegyzést tett közzé a tanévkezdés margójára, amelyben ezúttal nem a diákokat, hanem a szülőket vette célba. A középiskolában oktató, tapasztalt pedagógus pályafutása során már sokfajta szülővel és nevelési módszerrel szembesült, ezeket osztotta most kategóriákra aszerint, hogy a szülők milyen generációhoz tartoznak. Kíváncsiak vagyunk, a magyar szülők vajon magukra ismernek-e ezek alapján.

Bár az említett pedagógus megfigyelései hosszabb időszakot ölelnek fel, ám rögtön a bejegyzés elején arra is felhívja a figyelmet, hogy a következő sorok egyfajta általánosításon alapulnak, vagyis természetesen nem minden szülőt lehet egyértelműen beskatulyázni.

A baby-boom generáció

Mivel ők az 1940–50-es évek évek szülöttjei, érthető módon közülük már csak nagyon kevesen nevelnek középiskolás korú gyermeket. Jellemzőjük, hogy rengeteg időt és energiát invesztálnak az utódok nevelésébe és a jövőjükről való gondoskodásba. Amikor a tanár kéri, megjelennek az iskolában, nem odázzák el a konzultációt, és meghallgatják a javaslatokat. Ugyanakkor sokszor követelőzőek, udvariatlanok és türelmetlenek is. Ez valószínűleg abból fakad, hogy úgy gondolják, ők mindent jobban tudnak. A különböző szülőgenerációk képviselői közül ők jönnek ki legkönnyebben a sodrukból. Az elemzést készítő pedagógus hozzátette, egyetlen alkalommal kellett iskolarendőrt hívnia tanár-szülő konzultációhoz, akkor is egy baby-boomer szülő csinált jelenetet.

Az X generáció

Napjaink szülőtáborának legnagyobb része ehhez a generációhoz tartozik. Általában könnyen megtalálják a dolgok humoros oldalát, és anyagi szempontból megfelelően tudnak gondoskodni gyermekeikről.

Ugyanakkor az X generáción belül is létezik két külön csoport.

A többség sajnálatos módon nem sokat foglalkozik a csemetéjével. Jellemzően kevés időt szánnak a gyermekre, továbbá érzelmi támogatásból sem nyújtanak eleget, inkább magukra és partnerükre helyezik a hangsúlyt. Sokszor elhanyagolják a fegyelmezést, ami egyértelműen látszik a diákok viselkedésén.

A kisebbik tábor megy csak igazán a tanárok agyára. Ők azt hiszik, a gyerekük egy valóságos földre szállt angyal: tökéletes, nem tud rosszat csinálni, és legyen szó bármilyen problémáról, az egészen biztos, hogy nem a gyermek, hanem az iskola, vagy a tanár hibája. Nem számít, mit tett a diák, vagy milyen a pedagógus, kifogás mindig akad. (A bejegyzést író pedagógus felzaklatott kirohanásának mellékterméke egy ehhez a szülőtípushoz fűződő zárójeles megjegyzés, amelyben egyúttal azt is leszögezi, erre a kategóriára jellemző leginkább, hogy hisz az áltudományos megoldásokban és homeopatikus szerekben.)

Y generáció

A szülők legifjabb generációja. Tagjai általában véve udvariasak, jó hallgatóságnak számítanak, tényleg megfogadják a tanácsokat és törődnek gyermekeikkel. Azonban túlságosan félénkek, naivak és hajlamosak túlreagálni a dolgokat. Általában véve ügyesen fegyelmeznek, de akadnak páran, akik túlzásba viszik: az sem jó, ha Gordon Ramsay-féle fenyítéseket alkalmazunk a gyermeken.

Forrás: BoredPanda


Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Hogyan segíthetjük hozzá gyermekeinket a kiegyensúlyozott felnőttkorhoz? A gyermeknevelés sokak szerint nem nagy kihívás, a gyakorló szülők viszont tudják, hogy boldog és kiegyensúlyozott gyermeket felnevelni felér egy Nobel-díjjal. Az NN Biztosító Zrt. ...

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Tudatosan kell törekedni a megszokott életrend fenntartására. Minden gyermek számára egyetlen édesanya és édesapa létezik, így nyilvánvalóan egyik a másikat nem tudja teljes mértékben helyettesíteni. Ha belegondolunk, akkor a felek nem egymás helyét akarják átvenn...