Minden eddiginél több élményt ígér az idei virágkarnevál

Akt.:
A 2018-as Debreceni Virágkarnevál országos beharangozó sajtótájékoztatóján
A 2018-as Debreceni Virágkarnevál országos beharangozó sajtótájékoztatóján - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Óriástigrissel, közösségi díszítéssel és fényfestéssel is készülnek.

Még több élővirággal, virágkocsival, lelátóval, programmal és gasztronómiai kínálattal várja a látogatókat idén a Debreceni Virágkarnevál, melyen ezúttal sem maradhat el a fergeteges Karneváléj, a már népszerűvé vált fényfestés, valamint egy újabb különleges virágkompozíció sem.

Egyre nagyobb az igény

A legnagyobb kulturális és összművészeti rendezvényről van szó, minden évben igyekszünk többet adni. A karneváli hét időtartama, valamint az események és a résztvevők száma is évről évre dinamikusan növekszik”

– mondta Papp László, Debrecen polgármestere, a virágkarneváli programsorozatot beharangozó, szerdai sajtótájékoztatón, a Nagyerdei Stadionban.

plFotó: Derencsényi István

– Tavaly vezettük be újfent azt a több évtizedes szokást, hogy az élővirágok legyenek túlsúlyban a virágkocsik díszítésekor. A múlt évben félmillió szál dália érkezett Hollandiából, idén pedig több mint 600 ezer élő virág díszíti majd a kocsikat – fogalmazott a polgármester. Felidézte, habár korábban volt olyan időszak, amikor a városvezetőségnek és a szervezőknek fejtörést okozott, hogy kellő számú virágkocsit indítsanak, 2018-ban már arról beszélhetnek, hogy nincs annyi virágkocsi, mint amennyire igény volna. Idén a karneváli menetben tizenhat kompozíció indul, mellettük harminc művészeti csoport vesz részt, több mint kétezer fellépővel.

Szív és lélek

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője az együtt gondolkodás és együtt lélegzés fontosságát emelte ki.

A szív és a lélek az, ami ezt a rendezvényt megtartja.”

Augusztus 20-a nemzeti ünnepünk, a kereszténység megalapításának ünnepe, és ekkor van városunk ikonikus rendezvénye is. Ennek a kettőnek az összekapcsolódásából kell egy olyan fiesztává tornyosuló programot megszervezni, amelyben mindenki megtalálja a maga részét – fogalmazott.

beFotó: Derencsényi István

Kiemelte továbbá a Galiba Gyermekfesztivált (augusztus 15–20.) is, mely a családok évében különösen nagy hangsúlyt kap. Az ötnapos rendezvénynek a Békás-tó ad otthont, ahol a legnevesebb előadókkal, interaktivitással és családi programokkal várják a látogatókat.

Tigris a menetben

Az idei felvonulás egyik legnagyobb látványossága a Debreceni Állatkert 60. születésnapjához kapcsolódó, csaknem 13 méter hosszú és 4 méter 60 centiméter magas tigris-virágkompozíció lesz. Gulyás Tamás virágkocsikért felelős kivitelező elmondta, négy szobrász, két szerkezetlakatos, négy virágkötő és több száz lelkes amatőr önkéntes díszítő szorgoskodik azon, hogy lenyűgöző alkotásokat hozzanak létre. Az élő és száraz virágokon túl a fény-, hang-, füst- és mozgó effektekre is nagy figyelmet fordítanak. A kivitelező a közösségi díszítés élményéről is beszélt – ily módon a lakosok is bekapcsolódhatnak egy-egy, a városban kihelyezett installáció dekorálásába.

b33Fotó: Derencsényi István

Bordos László Zsolt 3D mapping művész az interaktivitást és a nemzetköziséget hangsúlyozta a fényfestést illetően. A látványos fényhatásoknak köszönhetően a Nagytemplom idén is „életre kel”, valamint a Déri Múzeum és a városháza homlokzata is különleges fényáradatba öltözik.

Guruló gasztronómia

A látványos programsorozat ékköve a Nagyerdei Stadionban az augusztus 20-i Karneváléj, Magyarország legnagyobb arénashowja, mely a legnagyobb hazai sztárok és több mint kétezer külföldi és magyar fellépő közreműködésével felejthetetlen összművészeti látványosságot ígér.

Jön egy világsztár is, Alexander Rybak, aki az AWS együttessel közös produkciót hoz majd létre”

– emelte ki Jóna Szabolcs, a Karneváléj koreográfusa.

vk13Fotó: Derencsényi István

A finom ízekről egy fergeteges Food Truck Show gondoskodik majd, melyen a hazai mesterektől kóstolhatunk ízletes fogásokat a Rózsa utcán augusztus 17–20. között.

VK


Egyre inkább testet öltenek az augusztus 20-i Debreceni Virágkarnevál kompozíciói, melyek közül 12 készül egy Füredi úti üzemcsarnokban. Olvasóink véleményét is tudakoltuk a rendezvényről.
Debrecen - A járókelőket ezúttal arról faggattuk, ők milyen újdonságot fogadnának szívesen a virágkarneválon. Szűcs Krisztián, alkalmazott Elégedett vagyok a virágkarnevállal. Ha itthon tartózkodom Debrecenben, akkor szívesen ellátogatok majd a rendezvény programjaira. Szilágyi Csaba, h...