Minden babának jár(na)

Nem minden szülőnek adatik meg, hogy mindent beszerezzen előre, amire a babának szüksége lehet
Nem minden szülőnek adatik meg, hogy mindent beszerezzen előre, amire a babának szüksége lehet - © Illusztráció: AFP
Debrecen – Nagy segítségünkre lehet egy jól átgondolt babakelengye-lista.

Nemrég ért véget a nagy sikerű #nemluxustáska kampány, amely elsöprő sikert aratott Huszkai Ági és Cserta Szandra szervezésében. A kezdeményezés azokon a rászoruló nőkön segített, akik még az egyáltalán nem luxusnak számító, alapvető fontosságú tisztálkodási és mindennapi használati szereket sem tudják beszerezni. A társadalmi összefogással összeállított táskákat olyan nőknek sikerült átadni, akik nehéz anyagi körülmények között élnek, vagy hajléktalanná váltak, de természetesen ebben a helyzetben is szeretnék megőrizni a méltóságukat és nőiségüket. Ami számunkra természetes, nekik sokszor elérhetetlen. Amikor azon gondolkodunk, hogy melyik márkájú egészségügyi betétet vegyük a drogériában, eszünkbe sem jut, hogy vajon, akinek nincs fürdőszobája, az nem a márkák között válogat, hanem az élelmiszer és a higiéniás termékek között – állt a felhívásban.

Hasznos dolgok

Ezen felbuzdulva Somodi Dóri, a Pour La Petite babaköszöntő dobozokat készítő cég egyik tulajdonosa két barátnőjével együtt új kampányba kezdett #mindenbabánakjár néven, a rászoruló gyermekekért. A koncepció hasonló, hiszen míg a „nemluxustáska” kampány alapvető női higiéniai termékeket várt egy rég nem használt táskában, ami még használható, most olyan dolgokat várnak a táskába, amire egy babának szüksége lehet: pelenka, cumisüveg, popsitörlő, popsikrém, mellpárna, alvóka (plüssjáték), gyermekruhák, tusfürdő, üveges bébiétel. Ha valamiből kettőt kaptunk, amikor a babánk megszületett, esetleg az első ruhácskák már eleve kicsinek bizonyultak, azok is jók lehetnek az általunk ajándékozott táskába.

Újra Debrecen

– Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a „nemluxustáska” kampányban is aktívan részt vett Debrecen, és ez most sem lesz másképp. Mi semmi mást nem kérünk, csak azt, hogy te rakd össze egy táskába, amit gondolsz egy kicsi babának, és valamelyik pontra vidd el. Az instán posztolhatod is, #mindenbabánakjár teggel. Mi a csomagokat összeszedjük, és a Baptista Szeretetszolgálat segítségével juttatjuk el azokhoz, akiknek tényleg szükségük van rá – fogalmaztak a kampány megálmodói.

A babás táskákat április 15-ig várják.

BB


Hová vigye?

Debreceni átvevőpont

Mamamibolt

4029 Debrecen, Cegléd utca 16.

Nyitvatartás: hétköznap 9–16, ­szombat 9–13 óráig.