Minden, amiért imádjuk Bécset

A Schönbrunn kastélyra évente több ezer látogató kíváncsi
A Schönbrunn kastélyra évente több ezer látogató kíváncsi - © Fotó: Magánarchívum
Bécs – Ausztria fővárosa, csak néhány óra Budapesttől! A magyar turistáknak gyakori célpontja, többféleképp megközelíthető egy pár óra alatt.

Bécset már a kelták is lakták, majd a rómaiak alapítottak itt egy várost, Vindobona néven. A település a középkorban sem veszített jelentőségéből, majd később az Osztrák-Magyar Monarchia fővárosa lett Budapest mellett, egészen a Monarchia első világháborút követő felbomlásáig. Központi szerepe napjainkban is meghatározó, ez az ENSZ harmadik székhelye New York és Genf mellett.

Habsburgok kora

Indulásunk délutánján, első állomásként a verőfényes napsütésben pompázó Schönbrunn kastélyt látogattuk meg. A barokk stílusban épült császári rezidencia, Ausztria egyik legismertebb műemléke, 1569-ben került a Habsburgok kezére, de lakók voltak még többek között II. Miksa császár és II. Mátyás császár is. II. Ferdinánd sűrűn látogatta a helyet, és vadászatokat szervezett ide. A kastély kertje 1780-ra Mária Terézia halálának évére nyerte el a végleges – ma is látható – formáját.

Bécs belvárosában, a több ezeréves építészeti műremekek nyomában jártunk, mely a szemlélőnek, a történelmi múltról „mesélt”. A Császári palota, a Hofburg, ahol annyit szenvedett a világszép Sisi és ahonnan éjjelente gyakran kiszökött I. Ferenc József és Erzsébet királyné fia az Osztrák-Magyar–Monarchia trónörököse Rudolf, a boldogtalan herceg. Őt anyjához hasonlóan bántották az udvarban szabad szellemű nyílt gondolkodásáért. Jobb híján, a fiákeresek közül választott magának bizalmast is, annyira utálta az udvaroncokat. Hamar fel is adta a szigorú apja, Ferenc József ellen a küzdelmet. Tisztázatlan körülmények között halt meg a mayerlingi vadászkastélyban szeretőjével, Maria Von Vetserával együtt. A Hofburghoz közel található következő úti célunk, a császári kripta, vagy kapucinus kripta volt, mely a kapucinusok bécsi temploma alatt található. 1633–óta ez a hagyományos temetkezési helye a Habsburg családnak. 12 császárt és 18 császárnét temettek el itt. Legutóbb 2011-ben Habsburg Ottót helyezték örök nyugalomba. A másnap reggelt egy vidám hangulatos környékkel kezdtük, egyedi színes házak külső portálját látogattunk meg. Hundertwasser a szecessziós Bécs meghökkentésére, Antoni Gaudi hatását átemelte, a természet organikus egységét nem akarta megtörni épületével, inkább beleolvasztotta azokat, fákat telepített, amelyek 20 év alatt erdővé nőttek. A történelem és a múlt emlékei csodálatos tájjal ötvözve: ez a Wachau vidéke. Hajóutunk kastélyok, várak, kisvárosok mentén haladt. Ausztriában ez a Duna leghangulatosabb szakasza. A Wachau táj, Ausztria 2000 óta világörökségi védelmet élvező, 30 kilométer hosszú völgyszoros a Duna mentén alsó Ausztriában. Wachau kapujában egy magas sziklán emelkedik a Melki apátság, Európa legnagyobb bencés kolostora, a Pazar barokk építészet megtestesítője.

Fotó: HBN-archív Fotó: HBN-archív ©

A 360 méter hosszú homlokzata mögött többek között egy sor pompás császári szoba, egy márványterem és egy felettébb gazdag díszített templom, és könyvtár található.

A folyó következő szakaszát szőlős és gyümölcsöskertekkel tarkított teraszosan művelt, meredek hegyoldalak szegélyezik. Az ódon, freskókkal díszített polgárházak különösen szép együttesét csodálhattuk meg Schwallenbachban és Spitzben is.

A hercegi múlt

A kismartoni Esterházy-kastély a híres történelmi család központi rezidenciája Burgenland legszebb barokk kastélya. A fényűzően berendezett pompás termekben valósággal megelevenedik a hercegi múlt és az Eszterházyak udvari élete. Az állandó kiállítás tiszteletteljes hódolat Joseph Haydn, a zenei géniusz előtt, mely hatásos elevenséggel mutatja be a kivételes művész pályafutását.

HBN–Becsi Etelka

—————Fotók: DC, 10.06.————–








hirdetés