„Minden adott a sikerhez!”

Akt.:
„Minden adott a sikerhez!”
„Minden adott a sikerhez!” - © Fotó: magánarchívum
Debrecen – Úgy tűnik, hogy a debreceni Dudás Attila többszörös Bajnok HM-Team gyorsasági motorversenyzője, biztos háttérrel vághat neki az idei szezonnak, és szeretné újra átélni győzelem mámorát.

A supersenior korú, közel 60 éves versenyző idén is a csúcsra tör több szakágsorozatban, ahol elindul, az Alpok Adrián, az IMRC-n, a Magyar Gyorsasági Bajnokságon, a Supermoto Magyar OB-n és az Osztrák Bajnokságban! A cél elérésében nagy segítségre lehet új motorja, a Honda CBR600RR Moto2, és a Honda CRF450SMR, valamint Fortuna.

„ Úgy érzem, ez az év már így fog eltelni, augusztustól szeptember végéig, szinte kéthetente versenyeim lesznek. Gyorsasági motorommal az Alpok-Adria 600-as kategória mezőnyében és a Magyar OB-n fogok indulni. Ezt követően supermotó Osztrák és Magyar Bajnoki versenyein fogok rajthoz állni. Több mint fél éves motorcross tréninget követően, felkészültem a kihívásokra. A 600-as gyorsasági motorommal, idei edzéseken közel ötszáz kilométert megtéve, igencsak gyors körökre voltam képes, úgymond bemotoroztam magam. Supermotóval verseny körülmények között több héten keresztül edzettem, növelve a versenyképességemet. ”



Sporthírek






hirdetés