Minden a gólyákról szól

Akt.:
Minden a gólyákról szól
© Fotó: Barak Beáta
Tiszagyulaháza – Szinte megelevenedett a község központja, sok százan fesztiváloztak.

A Tisza-parti település lakossága hosszú évek óta gólyacsaládok tucatjaival él együtt, így természetes volt, hogy a tíz éve megálmodott fesztiváljuk is a gólyákról szóljon, aminek a szintén a költöző madarainkról elnevezett közösségi tér, a Gólyatér ad otthont a község szívében. Így volt ez szombaton is. Gólyalábas felvonulással vette kezdetét a fesztivál; programjai között látványos produkciók váltották egymást a nap folyamán.

Volt gasztronómiai kavalkád, bemutatkoztak a diósdi történelmi bajvívók, a hortobágyi vadászkürtösök, és az önkormányzat nevében Dobos Lászlóné alpolgármester köszöntötte azokat az ifjú lakosokat, akiket idén hozott településükre a gólya.

A „leg” termékek

Hagyományteremtő szándékkal, Újtikos, Tiszadada, Polgár, Balmazújváros, Újszentmargita, Nagycsécs, Görbeháza, Hajdúnánás, Hortobágy, Hajdúböszörmény, Szorgalmatos, Tiszanagyfalu, Kaba, Nagyrábé és Girincs települések részvételével közfoglalkoztatási kiállítást is rendeztek, amely alkalmat adott arra, hogy a településeken készült finomságokat és kézzel készült szépségeket, de akár az útépítéshez kellő betonelemeket, valamint ételeiket bemutassák. Kitettek magukért, igényesen berendezett sátraik körül mindig volt nézelődő, így nem kérdés, hogy ebből is hagyományt teremtenek.

Dr. Tiba István országgyűlési képviselő, Tasi Sándor megyei közgyűlési alelnök és Mikó Zoltán polgármester köszöntötte a megjelenteket, s méltatták a község erőfeszítését, amit a közösségi programok és helyek megvalósításáért tett. Eközben a gyerekeknek népi játszóházzal, cukorágyúval is kedveskedtek a szervezők, és a kisvonattal, amire mi is felültünk, mert nem gyakran utazhatjuk körbe kistelepüléseinket vonattal. Még a helyieknek is érdekes volt körbejárni így Tiszagyulaházát, rá is csodálkoztak ismerőseik régen látott, esetleg eladó vagy felújítás alatt lévő házára, vagy éppen a közfoglalkoztatás keretében gondozott fóliasátrakra. A színpadon kicsik és nagyok szórakoztatták a közönséget, zenélt a B4US együttes, majd a hőség ellenére a Desperado koncertjére is zsúfolásig megtelt a rendezvénysátor.

A programok egészen éjfélig tartottak, így az egész nap talpon lévő közönség utcabállal „ment át”. a vasárnapba, azelőtt pedig tűzijátékban gyönyörködhettek.

HBN​​








hirdetés