Milliókért védik Gyurcsányt – Magyar Nemzet

45 ezer forintos óradíjat fizetett közpénzből a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) annak az ügyvédi irodának, amelyik Gyurcsány Ferencet védte az őszödi beszéd miatt indult perben – írja a Magyar Nemzet.

A MeH eddig 8 millió 46 ezer forintot utalt át az ügyvédeknek a 2007-ben megkötött megbízási szerződés alapján. A lap szerint viszont sem közbeszerzés, sem pedig árverseny nem volt az ügyvédi iroda kiválasztásakor.

Kovács Kázmér, az irodát vezető ügyvéd a Magyar Nemzetnek azt mondta, már megszűnt a szerződése a MeH-hel, így nem tudja, jelenleg ki védi a volt miniszterelnököt – írja a lap.