Milliókért intézték a rendőrök a gyanúsítottak elengedését

Egymillió forintot kért egy bűnügy előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottjától az a két XV. kerületi rendőr, akit nemrég vettek őrizetbe vesztegetés miatt.

Az egymilliót ráadásul úgy kérték, hogy tudták: az ügyészség nem is kezdeményezi az érintett előzetesének meghosszabbítását. Később ugyanennyit kértek, hogy elintézzék a nyomozás megszüntetését. A harmadik rendőr gyanúsított ugyanebben az ügyben egy másik érintettet keresett fel hasonló célokkal. Őt viszont azzal is gyanúsítják, hogy jogosulatlanul kért le és adott ki adatokat emberekről és kocsikról.

Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, vesztegetési ügybe keveredett három XV. kerületi rendőr. Információink szerint őrizetbe vették őket, és a bíróság már elrendelte előzetes letartóztatásukat is. A három rendőrt előzetes letartóztatásba helyezték. Egyikük egyébként a kerületi polgármester veje.

A három rendőr ügyében “hivatalos személy által, fontosabb ügyben kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények” miatt nyomoz a Budapesti Nyomozó Ügyészség.

“Egymillió forintért elintézik, hogy a férfi kikerüljön az előzetes letartóztatásból”

A nyomozás adatai szerint 2009 szeptemberében a XV. kerületi Rendőrkapitányság egyik hadnagya és egy törzszászlós egy bűnügy gyanúsítottjának élettársát kereste fel azzal: egymillió forintért elintézik, hogy a férfi kikerüljön az előzetes letartóztatásból. Mindezt úgy tették, hogy biztosan tudták: az ügyészség nem fogja indítványozni az előzetes meghosszabbítását. A férfi ki is szabadult, a rendőrök pedig megkapták az egymillió forintot.

Egy hónap múlva, októberben felkeresték a korábban szabadult férfit, hogy fejenként 500-500ezer forintért elintézik a nyomozás megszüntetését is. Ez is megtörtént és ezt a pénzt is megkapták.

A harmadik rendőr, egy őrnagy ugyanennek az ügynek egy másik érintettjét kereste meg és ő is felajánlotta, hogy elintézi az ügyet. Ugyanannak a férfinak a szabadítását ígérte meg, akiért már társai is közbenjártak.

Az őrnagyot ezen kívül azzal is gyanúsítják, hogy 2009 júniusától 2009 októberéig többször jogosulatlanul kért le adatokat a személyi és a járműnyilvántartásból. Az adatokat illetékteleneknek továbbította – tájékoztatta az ügy részleteiről a független Hírügynökséget a Fővárosi Főügyészség.

– Független Hírügynökség –








hirdetés