Milliárdos károkat okoztak a vasas csalók, egy hajót is lefoglaltak tőlük

Akt.:
Milliárdos károkat okoztak a vasas csalók, egy hajót is lefoglaltak tőlük
© Forrás: NAV
Debrecen – A napokban végrehajtott akcióban 42 helyszínen több mint száz nyomozó vett részt.

Mintegy 3,5 milliárd forint adót csalt el az a bűnszervezet, amely Kelet-Magyarország vezető vasipari termékeket forgalmazó társaságának számított. A vezetőkre idén májusban csaptak le a NAV nyomozói, az akkor lefoglalt dokumentumok alapján az elmúlt napokban pedig újabb, ezúttal négy megyét, köztük Hajdú-Bihart érintő akciót hajtottak végre: ennek eredményeként egymilliárd forintot meghaladó értékben foglaltak le többek között gépjárműveket és egy hajót, illetve lakásokat is zárultak.

A bűnszervezet bonyolult és jól felépített céghálón keresztül dolgozott. A gyanú szerint Szlovákiából szereztek be nettó áron vasipari termékeket (betonacélt, selejt vasúti tartálykocsikat). Papíron egy strómancégekből álló láncon átfuttatták a számlákat, s belföldön beszerzett termékként értékesítették.

A kamionok azonban valójában a szervezethez tartozó cégek debreceni telephelyeire érkeztek, onnan kerültek tüzépekhez, építőipari vállalkozásokhoz, 10-15 százalékkal a piaci ár alatt.

Forrás: NAV Forrás: NAV ©

Többször leírták az áfát

A májusban lefoglalt dokumentumok alapján került képbe egy hajdú-bihari termelő üzem, amely együttműködött a bűnözőkkel. Ez az üzem a bűnszervezet strómancégein keresztül szerezte be a termeléshez szükséges ipari alapanyagot szintén Szlovákiából nettó áron. Lengyel Tibor, a NAV észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatója elmondta, több alkalommal, legkevesebb egymilliárd forint értékben visszaszámlázták a szomszédos országba azokat, majd többször körbefuttatták rendszerben, hogy az áfát többször levonhassák. Ez a bűnözői kör több mint 420 milliós kárt okozott a költségvetésnek.

Jó haszon a gépeken

Később az erő- és munkagépek forgalmazásában is jó üzletet láttak. A gépeket Angliából szerezték be a stróman gazdasági társaságokon keresztül, amit idehaza szintén 10-15 százalékkal a piaci ár alatt értékesítettek.

Lengyel Tibor megjegyezte: a bűnszervezetet irányító férfi ügyvédjének titkos irodájából talált bizonyítékok arra utalnak, hogy a már előzetesben lévő gyanúsítottak megpróbálták vagyonukat kimenteni. Az ügynek 13 gyanúsítottja van, ellenük költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás miatt nyomoznak, közülük öten előzetes letartóztatásban vannak.

HBN

Címkék: , , , ,


Sporthírek






hirdetés