Mikola: a bajban lévő kórházak kapják a 27,5 milliárdot

Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke szerint az elkövetkező időszakban elsősorban az alapellátás fejlesztésére kell hangsúlyt fektetni, jelenleg ugyanis messze lemarad az ország az EU átlagtól a várható élettartam, illetve az életkilátások terén.

A cél az, hogy minél több embert meg tudjanak gyógyítani a lakóhelye közelében, a súlyponti kórházakra ugyanis óriási teher nehezedik – mondta Mikola István egy budapesti szakkonferencián újságírók előtt.

A fideszes szakpolitikus emlékeztetett arra, hogy 2007/2008-ban összesen 27,5 milliárd forintnyi szabad forrás maradt az Egészségbiztosítási Alapban, amely a tervek szerint a 2011-es költségvetésbe épül majd be. Az összeget a beszállítóik felé súlyos tartozásokkal rendelkező kórházak kapják majd – mondta Mikola. Hozzátette, jövőre nem kell elvonásra számítani, a forráshiány, illetve a szűk gazdasági mozgástért azonban egyelőre gátat szab a további lépéseknek.

Az egészségügy belső válsága nemzetgazdasági válsággá vált

Az egészségügy belső válsága nemzetgazdasági válsággá vált, ami azt eredményezi, hogy az államnak be kell avatkoznia – folytatta a politikus. Ez Mikola szerint azt jelenti, hogy alapos szakmai előkészítés után, a kormány fokozottabb fenntartói felelősségre készül – vagyis várhatóan átvállalja a 10-20 milliárdos adóssággal küszködő nagy kórházak fenntartását az önkormányzattól.

A felelősségi kör átrendezésével az állam konszolidálni szeretné az egészségügyi rendszert, amelyet idővel feltőkésítene, és fenntartható fejlődési pályára állítana – mondta Mikola. Hozzátette, ez legalább 8-12 százalékos fejlesztési hányadot igényel, amelynek köszönhetően nemcsak az eszközök amortizációját sikerülhet megállítani, de stratégiai fejlesztésre is juthat belőle. Tőke nélkül életképtelen a rendszer egy piacgazdasági környezetben – hangsúlyozta.

– Független HÍrügynökség –








hirdetés