Miklósvölgyi szerint divat marad a fesztiválozás

Akt.:
Miklósvölgyi szerint divat marad a fesztiválozás
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – „Lehetünk sokkal többen, de az alapéletérzés nem változik meg, mert meghatározza a szervezők habitusa.” Interjú Miklósvölgyi Péterrel, a Campus Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetőjével.

Az anyagi korlátok gondolatán könnyedén átpogózó „álom campus” pont ugyanolyan lenne, mint a mostani: széles kulturális kínálatot nyújtó, igényes, debreceni gyökerű, de országos jelentőségű, szerethető, barátságos.

– Csak infrastruktúrára és (külföldi) fellépőkre költenék többet, ha bármekkora összeggel gazdálkodhatnék – képzelte el kérésünkre Miklósvölgyi Péter, a nagyerdei fesztivált szervező Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője.

A mai nevén 2008 – Vekeri fesztiválként 2001 – óta létező rendezvény azzal a gondolattal jött létre, hogy „csináljunk valami jót, amit szeretnek az emberek”, s ebből a csalhatatlan elvből békaugrásnyit sem engedtek azóta szervezők.

A tavalyi fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón elhangzott, hogy százezer látogató a cél. Reális ez a szám?

Miklósvölgyi Péter: Akkor azt gondoltam, túl optimista feltételezés, de ma, éveken belül elérhető célnak tartom, ha a következőkben is divat marad a fesztiválozás. Ez a fajta zenei rendezvény kortünet. Harminc évvel ezelőtt nem volt ilyen Magyarországon, illetve nem ilyen volt. Rétegzenei szabadtéri koncertsorok léteztek, összegyűlt sok ember, de nem a maihoz hasonló igényességgel zajlott egy-egy esemény. Technikailag sem volt lehetőség arra, hogy akár harminc helyszínen egyszerre menjen a műsor. A fesztiválozás ma olyan komplex szórakoztatóprogram, amely a nyaralás szerepét is be tudja tölteni.


Fotó: Molnár Péter Fotó: Molnár Péter ©

Mi a következő lépés a százezredik eladott belépő után?

Miklósvölgyi Péter: Koncepció kérdése. Tavaly hetvenezren voltunk. A Campus Fesztivál azzal a gondolattal jött létre, hogy „csináljunk valami jót, amit szeretnek az emberek”. Érezhető volt egy hiány Debrecenben. A rendezvény fejlesztésekor két irány van. Az egyik szerint egyre komolyabb fellépőket vásárolunk és dinamikusan emeljük a belépő árát, akár 15 ezer forintig, de ez a kelet-magyarországi jövedelmi viszonyok mellett nem a legcélravezetőbb. Illetve éppen kijönnénk, de ha a közönség úgy gondolná, hogy ennyiért már nem érdekli a fesztivál, akkor beleállnánk a földbe. Három éve nem emeltük a belépőárainkat az infláció mértékénél jobban. Amikor Campust szervezünk, akkor 150–170 saját alkalmazottunk jövőbeni munkáját is kockáztatjuk.

Miattuk is veszélyes lenne egy ilyen „hitelbe” beleugrani. A külföldi fellépőket ugyanis előre ki kell fizetni, miközben a bevétel legnagyobb része csak a fesztivál idején folyik be. Többnapos rossz idő esetén tízmilliós veszteségünk keletkezhet. Szállóigévé vált közöttünk: „A Jóisten a főszponzorunk.”

A magyar zenekarokkal egyébként jóval bizalmasabb a kapcsolatunk. Egyesek már húsz éve dolgoznak velünk. Jórészt a színpadra lépés után fizetjük ki őket, de kockázatot vállalunk, hiszen a szerződött zenészek akkor is lenyomják a műsort, ha egy eső miatt csak néhányan lézengenek a színpad előtt. Az időjárás okozott már gondot, a 2008-as fesztivált például a nagyon jó szponzorációs háttérnek köszönhetően élte túl a Debreceni Campus Kft. (a dohánygyártók akkor nagy pénzzel támogatták az ilyen rendezvényeket). Mára stabilabb az anyagi hátterünk. A cég zászlóshajója ugyan a fesztivál, de az árbevételünk töredékét adja. Harminc–negyven vendéglátóegységet üzemeltetünk a klubokkal, büfékkel, menzákkal együtt és egész évben rendezvényszervezéssel foglalkozunk. Ez ad egyfajta biztonságérzetet, de nem megyünk fejjel a falnak, minden fillérért megküzdünk.

Épp ezért mi a másik úton járunk. Óvatosan építkezünk, nem költünk sokkal többet gázsira egyik évben, mint a másikban, maximum 10–15 százalékkal. Az idei költségvetés kivétel, 30 százalékkal nőtte túl a tavalyit Caro Emerald és Enter Shikari miatt.

Úgy döntöttünk, hogy hívunk olyan fellépőket, akik nem egyértelműen világ­sztárok, de fix, erős kötődésű magyar rajongótáboruk van. Célunk, hogy országosan, sőt határon túl is népszerűsítsük a rendezvényt.

Hogyan pozicionáljatok országos érdeklődésű fesztiválként a Campust?

Miklósvölgyi Péter: Napi látogatószám alapján jelenleg is az ország öt legnagyobb fesztiválja között vagyunk. A látogatók 30 százaléka a megyén kívülről érkezik. A reklámozás is nehéz ügy. Vannak Facebook- hirdetéseink, klasszikus óriás plakátjaink, city lightok, rádiós beharangozók és a magyar televíziós filmsorozat szünetében is sorsolnak majd belépőt, de úgy érzem, ezek szinte „elvesznek”. Komoly országos szintű promócióra rengeteg pénzt kellene fordítani.

Igyekszünk színesedni kulturális területen és szolgáltatásban, olyasmiben fejlődni, ami a Campust nem sznobfesztivál, hanem az igényes rendezvény pályáján tartja. Már idén is lesz bővítés, átrendezés a tavalyi tapasztalatok alapján. A sportot pedig még inkább szeretnénk beépíteni a mindennapokba. A felújított víztorony oldalán mászófal lesz, állítunk ki pingpong-asztalokat, küzdőringet, kosárpalánkokat.


Fotó: Molnár Péter Fotó: Molnár Péter ©

Nem félő, hogy a fejlődés, létszámnövekedés a családias hangulat rovására megy?

Miklósvölgyi Péter: Nem tartok attól, hogy a Campus valaha „eliparifesztiválosodna”. Klasszikus családi programokat nyújtanak például a civil szervezetek. Délelőttönként annyi a gyermek, hogy eszünkbe jutott, mit szólhat egy más városból érkező „fesztiválarc” ehhez. Arra jutottunk, hogy nem borul fel az egyensúly, mert a gyerekeket délután hazaviszik, a szülők pedig visszajönnek bulizni.

Másrészt, bár tudunk tereket nyitni, annak érdekében, hogy sokkal többen elférjünk, de az alapéletérzés nem változik meg, mert meghatározza a fesztivált szervezők habitusa. Ha pedig ilyenek vagyunk, nem tudunk másmilyen rendezvényt szervezni. Egy-egy kollégám ragaszkodik a számára fontos apróságokhoz, amitől „campusos” lesz a Campus. Általában egy fellépőről tízen döntünk, összeülünk és elkezdünk vitázni, aztán szavazunk.

A magyarok közül szinte minden jó klubkoncert-adatokat mutató zenekar fellép, itt inkább az árról egyeztetünk. Egyikükkel például megállapodtunk az összegben januárban, de olyan robbanásszerűen nőtt azóta a népszerűsége, hogy most csaknem háromszorosát kéri. Lojalitás kérdése, hogy bár nem lenne kötelességünk, a szerződéses összegnél valamivel többet adunk.

A külföldieknél más a helyzet. A megbízott kollégánk bejelentkezik egy ajánlattal az adott dátumra. A nem túl bőbeszédű ügynök meg visszaír annyit: kevés. A magyar fél feladata, hogy ne kínáljon nevetségesen keveset és túl sokat se. A külföldi partner nem játssza ki a kártyáit rögtön, mert feltehetőleg arra az időpontra van hat másik ajánlata, de döntési szempont lehet a logisztika is. Ha épp európai turnét tervez, akkor inkább elvállal három egymást követő napon olcsóbban fellépést európai helyszíneken, mint egy drágábbat mondjuk Kanadában. Arról nem beszélve, hogy a külföldi ügynökök olykor megversenyeztetik a fellépőjüket hazai fesztiválok között is.

Előfordult, hogy a saját ötletünket elszipkázta más, tőkeerősebb rendezvény előlünk, mert az általunk megkeresett ügynök felajánlotta a sztárt oda is. A hazai zenészekkel ennek ellenkezőjére is van példa.

Milyen lenne az „álom-Campus, ha korlátlan lenne a ráfordítható összeg?

M: A stadiontól az egyetemig tartó, és rendkívül színes. Erősíteném a nagyszínpad fellépőit. Ugyanezt a barátságos, zöld, Debrecent szerető feelinget tartanám meg. Bízom benne, hogy tíz év múlva lehet ilyesmiről szó. Mint ahogy abban is, hogy a ma gyerekként kilátogatók akkor már bulizni érkeznek, a mai húszas korosztály pedig talán már a gyerekeivel és nem öregszik ki az sem, aki most 40 évesen van jelen, mert – mint ahogyan idén – akkor is tudunk az idősebbeknek koncerteket ajánlani.

– Horváth Borbála –


Névjegy

Miklósvölgyi Péter• 1975. április 24-én született Debrecenben
• 1999-ben kulturális menedzseri,
• 2000-ben politológia diplomát szerzett a Debreceni Egyetemen (akkor még: Kossuth Lajos Tudományegyetem)
• 2004-ben pénzügyi szakértő diplomát vehetett át a Budapesti Gazdasági Főiskola képzésében
• 1998-ban megalakult a Campus Kft., amelynek indulása óta ügyvezetője
• 1998-ban a cég szervezte a tokaji, egy év múlva a hajdúszoboszlói Efott-ot
• 2001-től kezdve Vekeri Fesztivált, majd 2008 óta új nevén Campus Fesztivált szerveznek minden évben​








hirdetés