Migrációból mifelénk

A rádióból özönlenek a migránsok. Hónapok óta. Nem is tudom hány hírolvasót, bemondót, műsorvezetőt foglalkoztathat a közmédia, de egy Kádár korabeli Május 1 felvonulása kijönne belőlük. És mind a migránsokról beszél, hogy honnan, hova hány ezren és mikor? Nálunk, itt Debrecenben nincsenek, de a mai világban soha nem vehetünk semmit örökérvényűnek és biztosra! Réti János írása.

A híradók filmrészletei láttán gyakran, mit gyakran, mindig elcsodálkozom azon, hogy vajon honnan jöhetnek és hova tartanak felfoghatatlan reményeikkel? Mindenütt konfliktusok forrásai vagy kirobbantói lesznek, ide rámolják őket, oda zavarják őket és az életük megy tovább. Furcsállom, hogy semmilyen társadalmi formáció nem veszi körül őket, vezetőjük nincs és főnökeik sem akadnak. Csak mindegyikük él bele a vakvilágba és megy, amerre lát. Országhatárok, kerítések, hatóságok szabják meg nekik, hogy merre van éppen irány? Otthonuk egyáltalán volt valaha, valahol? Bútorok? És pár játék a gyerekeknek? És az nem hiányzik nekik egy percre sem? Felfoghatatlan. Van köztük, akár egy is, akire hallgatnak vagy mindegyikük a saját feje után megy és remél? Hogy melyikük milyen fajta, arról talán még nekik is csak sejtelmeik vannak. Ha vannak egyáltalán sejtelmeik… Hogy befogadjunk-e közülük valakit is, arról fogalmam sincs, de arról se, hogy lehet-e így élni egyáltalán? Magam nem hoznék ide egyet se, de akkor hova menjenek és mi legyen velük? Mondhatnánk persze, hogy maguk akarták így, hogy maguk, maguknak alakították ilyenné a helyzetet, hát akkor most igyák a levét! Megbeszélnek egymás között – kisebb csoportokban – valamit is vagy valamilyen csodavárás tartja bennük a lelket? Nem tudjuk, mi lesz a sorsuk, hogyan alakul a hátralévő életük, de olyan nagyon derűlátók nem lehetnek. A minap a rádió valamelyik riportműsorában egy afgán férfi azt mondta: jön a tél és esni fog a hó! Isten bizony megsajnáltam. De az már az én dolgom volt. A tél és a hó meg az övé!

– Réti János –








hirdetés