Miért nyírja a fákat az E.ON Hajdú-Biharban

Miért nyírja a fákat az E.ON Hajdú-Biharban

Megmentettem két szomorú fűzfát,
talán 24 órával tovább
élnek – hívta fel
szerkesztőségünket Kornis Imre
Polgárról. Elpanaszolta, hogy a
településen az E.ON fakitermelői
kivágják azokat a fákat, amelyek a
vezetékhez közel esnek.


Mint elmondta, a munkások már
szabdalták a fákat, mire
kiérkezett az utcára.

Az E.ON minden évben felhívja az
önkormányzatok és az
ingatlan-tulajdonosok figyelmét a
gallyazási munkálatok
szükségességére – tudtuk meg
a zrt-től.

Polgáron a gallyazási
munkák azért váltak
szükségessé, mert a fák olyan
mértékben
megközelítették a
hálózatot, hogy a beavatkozás
indokolt volt. Ha a fák ágai
elérik a vezetéket, pusztán a
fák érintése, illetve azok
környezetében való
tartózkodás is rendkívüli
kockázatot, életveszélyes
helyzetet teremthet. Ha az ágak a
vezetékekhez csapódnak, komoly
áramkimaradásokat okozhatnak – áll
a cég közleményében.

Jelzik majd


A szükséges munkálatokról
szeptemberben kapott értesítést az
önkormányzat és az érintett
lakosok – mondta a Naplónak Straub
József
alpolgármester.


A gallyazás megkezdése előtt viszont
a cég nem értesítette a
lakosságot. Nem volt megfelelő a
kommunikáció.


Az önkormányzat a jövőben az
ilyen jellegű munkák megkezdése
előtt minden esetben jelez majd az
érintetteknek – tette hozzá az
alpolgármester.

Új növényzet
telepítésekor figyelembe kell venni, hogy
a vezeték biztonsági
övezetében tilos olyan fát
telepíteni, amely a későbbiekben a
vezetéket veszélyezteti.

 A gallyazást a tulajdonosoknak
kell elvégezni


Az E.ON, amennyiben a munkálatok nem
történnek meg időben, megbízott
kivitelezővel végezteti el a
gallyazást. Ilyen esetekben azonban nem lehetnek
tekintettel kertészeti,
növényvédelmi és
esztétikai szempontokra.


 

Biztonsági
övezetben

Az övezet 1 kV névleges
feszültségszintig 1-1
méter. 1 kV – 35 kV névleges
feszültségi szint
között a távolság a
szélső vezetőtől
oldalirányban 5-5 méter. A
vezeték azon szakaszán, amely
belterületre és fokozott
biztonságra vonatkozó
előírásainak
megtartásával
létesült, a táv 2,5-2,5
méter. 120-200 kV névleges
feszültségszint
között a szélső
vezetőktől oldalirányban
mért 13-13 méter.

Címkék: , , ,