Miért nem tudok szerelmes lenni?

Miért nem tudok szerelmes lenni?
Vannak, akik miközben keresik az igazit, teljesen jól érzik magukat az esélyesekkel. És vannak olyanok is, akik évek óta senki felé nem tudtak igazi vonzalmat érezni – akkor sem, ha szerették volna. Lehet az, hogy valaki nem tud szerelmes lenni?

Itt ez a pasi. Igazság szerint közel tökéletes, legalább is ahhoz mérten, amire vágytál. Egy randi, két randi, egy hónap, két hónap, és… és semmi. Nem érzel semmit. Szereted a társaságát, de nem feküdnél egy hétig katatóniában hanyatt a padlón, ha nem találkozhatnátok többet. Ez jelenthetné egyszerűen azt is, hogy ő nem az igazi. A baj csak az, hogy ő a sokadik próbálkozás az elmúlt években, és mindegyikkel pont így éreztél – vagyis nem éreztél.

Mi a szerelem?

Fontos végiggondolni, mi az az érzés, amit hiányolunk ilyenkor. A mindent elsöprő lángolást? Azt az érzést, hogy nem tudunk a másik nélkül egy napot sem létezni? Vagy talán egy mély, igazi barátságra vágyunk, amiről tudjuk, hogy bármit túlél? Vagy a hollywoodi drámákra vágyunk, mert akkor az már szerelem? A valódi szerelemnek sok arca van, és mindenki máshogy éli meg. Nem biztos, hogy baj, ha nem akarjuk a nap minden percét a másikkal tölteni, vagy ha léteznek más gondolataink is a kedvesen kívül. A baj az, ha a kötődés igénye, vagy megélése hiányzik.

Valami baj van velem?

Nem, nincs. Vagyis nem több, mint bárki mással. Ezzel együtt oka van annak, hogy az érzelmek nem úgy kavarognak benned, mint az emberekben automatikusan. Egy kapcsolat elején megismerjük a másikat, és jó esetben megnézegetjük, illünk-e egymáshoz. Hasonlóan gondolkodunk-e, van-e fizikai vonzalom, képesek vagyunk-e tisztelni és csodálni a másikat, és látjuk-e magunkat sok év múlva is együtt. Ezek azok az alapvető dolgok, amik talán túl racionálisnak tűnnek, mégis szükségesek ahhoz, hogy ne csupán hirtelen fellángolásról beszéljünk, hanem egy valódi párkapcsolat lehetőségéről.
Ha mindezek stimmelnek, és ennek ellenére nem alakul ki az a fajta őszinte, mély kötődés a másik felé, amiből ez a szerelem nevű dolog táplálkozik, akkor máshol kell keresni a megfejtést.

A szerelem egy tánc

Az első dolog, amit meg kell vizsgálni önmagadban, hogy hajlandó vagy-e egyáltalán „megadni magad” egy kapcsolatnak. A párkapcsolat ok és okozat, azaz mindketten teszünk bizonyos dolgokat a másikkal, a másikért, és ezzel teremtjük a kapcsolatot. A női szerep hagyományosan inkább az okozat felé billen: a férfi az, aki meghatározza a dolgok irányát, sebességét és hogyanját, a nő pedig ebbe a nagyobb képbe teszi bele a kincseit, azt a szépséget, amikkel teremti a kapcsolatot.

Gondolj erre úgy, mint a táncra. A férfi kér fel, ő vezet, lassít, gyorsít, közelebb húz és elenged, te pedig – jó esetben – követed a mozdulatait, „letáncolod”, amit vezet. Ez nem azt jelenti, hogy mindenben adjuk meg a magunkat a hímnem akaratának, egyáltalán nem. Egyrészt mi döntjük el, hogy egyáltalán igent mondunk-e a felkérésre. Másrészt a táncban ugyan a férfi irányít, de a nő a szépség az egészben. Ő tudja, hogyan forduljon, hogyan tartsa a fejét, a kezét, mit tegyen, amikor elengedik, és egyáltalán: ő ékesíti a férfit a folyamatban. Ugyanakkor egyik fél sem működik a másik nélkül, egyedül az ilyesmi értelmét veszti. Ha viszont egy kapcsolatban a nő nem hajlandó okozat lenni, elbillennek a szerepek. Amikor a nő szabja a feltételeket, amikor makacsul ragaszkodik az elképzeléseihez ahelyett, hogy felvenné a történések folyamát és a férfi rezdüléseire reagálva vinné azt tovább, amikor nem hajlandó egyszerűen felfeküdni a vízre és hagyni, hogy az vigye őt, abból nem lesz szerelem. Abból legfeljebb egy adok-kapok lesz, vagy valami tudományos kísérlethez hasonlító vizsgálódás, mérlegelés.

Félelmek és gátak

Annak az oka, hogy nem akarunk vagy nem merünk okozat lenni, leginkább a félelmeinkben keresendő. Ez legtöbbször abban nyilvánul meg, hogy nem akarjuk kiadni magunkat teljesen, hogy nem nyitjuk ki a szívünket egész nagyra, hiszen akkor nem csak az öröm, hanem a fájdalom is elérheti. Nagy valószínűséggel ebben a korábbi negatív tapasztalataink játszanak közre, amik megkeményítik az embert, még ha nem is tud róla.

Nagyon könnyű egy rosszul sikerült kapcsolat után olyan döntést hozni, hogy „engem többet nem bánt senki”, vagy „soha többet nem adom oda magam egészen senkinek, mert csak visszaélnek vele”, egészen a „minden férfi egy szemét” közkeletű tanulságáig. A baj az, hogy az ilyen gondolatok – különösen, amikor negatív emóciók kísérik – megtapadnak a lelkünkben, és önálló életet kezdenek élni. Legközelebb, amikor találkozunk egy helyes sráccal, már nem is emlékszünk rá, és egész lelkesek vagyunk. A gondolat viszont ott van, és dolgozik, tudat alatt, és a kezdeti lelkesedés hamar elhal. Nem csökkentjük a köztünk levő távolságot egészen addig, míg egy univerzummá válunk, hanem automatikusan óvjuk az érzelmeinket, az életünket.

Bátorság kell ahhoz, hogy az ember hajlandó legyen egészen kinyitni szívét-lelkét. Viszont amíg ez nem történik meg, talán nem érik fájdalmak és csalódások, de igazi öröm és boldogság sem. A szerelem legfontosabb eleme a bizalom, és aki nem meri magát rábízni a másikra, az vagy nem a megfelelő embert találta meg, vagy önmagában nem bízik eléggé. Pedig a legnagyobb szabadság az, ha képesek és hajlandóak vagyunk bármit megtapasztalni. Ahogy Geena Davis mondta: „Ha semmit nem kockáztatsz, azzal mindent kockáztatsz”. 

Forrás: www.nana.hu

 








hirdetés