Miért nem mentek iskolába?

A vegyipari szakközépiskola előtt a szerdai tanársztrájk ideje alatt
A vegyipari szakközépiskola előtt a szerdai tanársztrájk ideje alatt - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – „Mérsékelt sikerrel” ért véget az „Álljon le az élet!” akció Debrecenben.

Tömöriné Tóth Annától, a Pedagógusok Szakszervezete Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének elnökétől megtudtuk, hogy miközben voltak olyan iskolák, ahol senki sem sztrájkolt szerdán, olyan oktatási intézmény is akadt, ahol a vezetőket kivéve egyetlen tanár sem dolgozott.

A debreceni Ady Endre Gimnázium sztrájkbizottsága arról tájékoztatott, hogy náluk a teljes munkaidőben foglalkoztatott tanárok 86 százaléka vett részt az akcióban. Délben tiltakozásuk jeléül kék léggömbökkel és 5 perc néma csenddel fejezték ki a közoktatás jelenlegi állapotával szembeni elégedetlenségüket.

Információink szerint a debreceni, hajdú-bihari iskolákban szerdán reggel erősen ingadozott a megjelent gyermekek létszáma. – Akadt olyan több száz fős a megyében működő intézmény, ahol mindössze négy tanuló volt bent – ismertette a Pedagógusok Szakszervezete Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének elnöke. (Ezt az intézményt azonban nem akarta megnevezni.) Tömöriné Tóth Anna értékelése szerint a szülők így támogatták akciójukat.

Csak itt-ott állt le az élet

A sztrájkbizottság azt is kezdeményezte, hogy szerdán délben öt percig országszerte ne legyen kiszolgálás az üzletekben, ne legyen ügyintézés a hivatalokban, álljon meg a közlekedés. Ezzel azt akarták üzenni a kormánynak, hogy ha nem működik az iskola, semmi nem működik.

Tapasztalatunk szerint ehhez az akcióhoz csak kevesen csatlakoztak Debrecenben. A legnépszerűbb közösségi oldalra feltöltött képek szerint az egyetem főépülete előtt például csaknem kéttucatnyian összeálltak egy csoportképre délben. Az egyik Csapó utcai üzlet bejárati ajtajára pedig egy papírlapra ezt írták ki: Kedves vásárlóink! Április 20-án 12 és 12:05 között zárva tartunk! Elégedetlenek vagyunk az oktatási rendszerrel és az egészségügyi ellátással.

Nem csatlakoztak

A Debreceni Egyetem közoktatási intézményei nem csatlakoztak az április 20-ai munkabeszüntetéshez, zavartalan volt a tanítás. (A sztrájkokat megelőző polgári engedetlenségi akció idején az egyik legnagyobb számban a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumában szüntették be a munkát a pedagógusok és demonstráltak az utcán, részben a diákokkal közösen.)

Bács Zoltán a Debreceni Egyetem kancellárja a szerdai sztrájkkal kapcsolatban a Campus Rádióban még kedden arról beszélt, hogy a szabályos munkabeszüntetéshez egy héttel korábban tárgyalást kellett volna lefolytatni erről a fenntartóval, a munkáltatóval, vagyis az egyetemmel, de ilyen nem történt. Ha valaki egyéni akciót tervez, abban az esetben az érvényes munkaügyi szabályok szerint jár el az intézmény – tette hozzá a kancellár.

Feddés a nyilatkozat miatt

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora a múlt pénteki kétórás sztrájk kapcsán megjegyezte: a Csengő utcai gimnáziumnál Asbóth Endre és Kovács Gábor tanárok magánemberként nyilatkoztak az egyik televíziónak, így ehhez a véleménynyilvánításhoz az intézménynek nincs köze. Ugyanakkor mivel mindkét tanár munkaidőben adott interjút, ezért a rektor kérte az igazgatót, vizsgálja meg, hogy az adott időpontban volt-e órájuk az érintetteknek. Amennyiben volt, miként gondoskodtak a diákokról?

„Nem volt órám”

– A tévéinterjú idején éppen nem volt első órám, amit el is mondtam a tévéseknek az udvaron. Ezzel kezdtük a beszélgetést, ami aztán lehet, hogy a leadott anyagba már nem kerül be – jelentette ki Asbóth Endre, az egyik megszólított tanár. Hozzátette: arról is beszélt a kamera előtt, hogy azért ment ki az iskola udvarára, hogy szolidaritását fejezze ki a sztrájkolókkal. Amint véget ért az interjú, és becsengettek a második órára, bement a tanterembe.

– A tévéinterjúval kapcsolatban a rektornak először talán engem kellett volna felhívni és megkérdezni, tájékozódni arról, hogy mi is volt a szituáció, nem azonnal az iskolaigazgatóhoz fordulni és eljárást kezdeményezni. Húsz éve ugyanaz a telefonszámom. Mélyen sajnálom, hogy ez ennyire félresikerült – fogalmazott. Asbóth Endre úgy gondolja, hogy nem neki kell a rektort megkeresni, mert neki nincs baja Szilvássy Zoltánnal. A debreceni önkormányzat közgyűlésében korábban a Fidesz-frakcióban is dolgozó Asbóth Endre szerint érthetetlen, ellentmondásos, hogy magánemberként elmondhatja a véleményét, de aztán kivizsgálás indul ellene.

HBN–OCs


Volt olyan iskola, ahol csak négy diák jelent meg
Debrecen – A szakszervezeti vezető szerint sikeres volt a pedagógusok munkabeszüntetése.









hirdetés