Miért kerültek faházak a főutcára?

Miskolc – Miskolc főutcájának egy részén faházak jelentek meg: vajon mire épülnek ezek?

Csaknem 10 faház áll a főutcán, amit a napokban helyeztek ki. Ezek már a 10. Kocsonyafesztiválra készülnek, hiszen összeszerelésük meglehetősen időigényes – tudtuk meg Szigetvári Eszter tervezőtől. Azt is elmondta, hogy tavaly is, jóval a rendezvény előtt kezdték meg ezen elárusítóegységek felállítását, mivel naponta – a villanyszerelési és egyéb munkákkal együtt – tíz ilyet tudnak csak kihelyezni. Ezek 8 négyzetméteresek, és egy fallal két üzletre bonthatók – tette hozzá. Az idén ugyanazokat állítják fel, mint tavaly, mivel a kereskedők megvoltak elégedve ezekkel a faházakkal – hangsúlyozta.

A fesztivál 53 ezer négyzetméteren zajlik majd: Hősök tere, Déryné utca, Kazinczy utca, Széchenyi utca, Villanyrendőrtől a Szent István térig, Erzsébet tér, Szinva terasz. Összesen 150 kereskedő – kézművesek, vendéglátósok – vesz részt a rendezvényen, és 90 faházból árulnak majd – mondta.








hirdetés