Miért kell föld alá vinni az új pályaudvart? – kérdi a Jobbik

Akt.:
A főpályaudvar látványterve
A főpályaudvar látványterve - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen – Csikai József közlekedésmérnök, a Jobbik önkormányzati képviselője elmondta: elfogadhatatlan, hogy a főpályaudvar terveiről sem a helyi szakemberek, sem a lakosság véleményét nem hallgatják meg.

Ugyanakkor az tudható, hogy a föld alá akarják vinni a 4-es főút Petőfi téri szakaszát. Úgy vélte: amennyiben megépülnek az elkerülő utak és ésszerűsítik az útdíjrendszert, ez fölösleges.

Kőszeghy Csanád Ábel a Jobbik debreceni frakcióvezetője hozzátette: szintén hiábavaló a talajszint alá telepíteni a helyi és helyközi buszpályaudvart, miközben a földszinten is maradnának buszparkolók. Ráadásul egy ilyen buszállomáson az utasok biztonságát is nehéz lenne biztosítani. Az új buszállomást a földszinten kellene létrehozni – jelentette ki a frakcióvezető.

Fodor Levente, a FIDESZ-KDNP frakcióvezető-helyettese pártja nevében úgy reagált, hogy visszautasítják a Jobbik által megfogalmazott vádakat. Sor került tájékoztatókra, szakmai konferenciára, sajtótájékoztatóra és internetes honlap indítására is. Ezen felül közvélemény kutatást is folytattak, illetve többször volt televíziós megjelenés is. Fodor Levente azt is írta, hogy az önkormányzat októberben tervezi a nyertes tervpályázat alapján készült terv részletes bemutatását. Ezzel párhuzamosan egy olyan internetes felület kialakításán is dolgoznak, ahol a lakosság megteheti majd a beruházással kapcsolatos észrevételeit.

HBN-OCs








hirdetés