Miért halnak meg előbb a férfiak? Mert elhiszik!

Hazánkban a férfiak átlagosan 7 évvel korábban halnak meg, mint a nők. Ezt genetikailag semmi nem indokolja, azonban az életviteli szokásokban rejlő nemi különbségek már igen.

És hogy miért isznak, dohányoznak és esznek általában többet a férfiak, mint a nők? Mert elhitték, hogy ettől férfiasak – véli Steigervald Krisztián, a Gfk Hungária egyik menedzsere.

Melyek azok a jellemzők, amelyek mentén megkülönböztethető a férfi a nőtől? Ez volt a fő témája a Magyar Fogyasztó Platform által rendezett Nemes kérdések alcímű konferenciának, ahol számos marketing szakértő mellett többek között a GfK Hungária fogyasztási cikkek szektormenedzsere is előadást tartott a témában.

Mitől férfi a férfi, és nő a nő?

Ezzel a kérdéssel indította előadást Steigervald Krisztián, ahol a válaszok között olyanokat hallhattunk, mint a férfiakból áradó erő, a humor, az akaraterő, míg nők esetében az alkalmazkodás, a főzőtudomány, a csinosság. A kérdésre persze mindenki más jellemzőt sorakoztatna fel, az előadó összefoglalóan annyit mondott: a férfiak az aktív kibocsátó, míg a nők a passzív befogadó szerepkörben helyezkednek el általában.

A hangsúly persze az általában, illetve az átlagon van, miközben mindannyian tudjuk, hogy az átlagnak viszonylag kevesen felelnek meg. Steigervald szerint nincs is értelme a nők, illetve a férfiak jellemzésének, hacsak nem egymáshoz képest definiáljuk őket.

Ennek ellenére a kutatócégek mindegyike megpróbál tipikus jellemzőket találni a két nemre vonatkozóan, hiszen a marketingesek számára enélkül meglehetősen nehéz lenne adott termék célcsoportját meghatározni, hát még megszólítani.

A GfK kutatásai alapján például elmondható, hogy a férfiak hajlamosabbak negatívabb fényben tekinteni saját párkapcsolatukra egy-egy könnyebb flört után, míg a nőknél egy harmadik érkezése inkább megerősíti a kötődést. A közhiedelemmel ellentétben viszont nem a nők, hanem a férfiak azok, akik hamarabb vallanak érzelmeikről partnerüknek. 

A nők nem pancsolnak többet

A férfiak és nők tisztálkodási ideje között egyáltalán nem olyan nagy a különbség, mint azt sokan hiszik. Ugyanis a nők 71 százaléka 10 percnél, 26 százaléka pedig 5 percnél is kevesebb időt tölt a zuhany alatt. Ezek az arányok alig maradnak el a férfiak körében mért mutatóktól: az erősebbik nem 75 százaléka kevesebb, mint 10 percet, 30 százaléka pedig 5 percnél rövidebb ideig zuhanyozik. Az adatok szerint a nők átlagosan 10 perc 40 másodpercet, a férfiak 10 perc 1 másodpercet töltenek a zuhany alatt.

A férfiak egyik legnagyobb szívfájdalma saját külsejükkel kapcsolatban, hogy nem találják magukat elég izmosnak. A megkérdezett férfiak többsége átlagosan 13 kilogramm tömegű plusz izomzattal rendelkezne szívesen. Talán nem meglepő, hogy ugyanez a hölgyek esetében mínusz 10 kilogramm körüli fogyást jelent. 

Ami a humort illeti, a nők sokkal kifinomultabbak, mint a férfiak. Az eredmények azt támasztják alá, hogy a nők a kifinomultabb humort kedvelik, és összetettebb agyi funkciókat használnak az egyes viccek feldolgozásához. A hölgyek elvárásai mérsékeltebbek egy-egy viccel szemben, azaz kevésbé számítanak arra, hogy a vicc csattanója szórakoztató lesz. Ha pedig mégis viccesnek találják, amit olvastak vagy hallottak, jobban is élvezik azt.

A férfiak ezzel szemben fordítva reagálnak: náluk a jutalom és az örömszerzés centrumának is nevezett agyi terület működik aktívabban, azaz eleve azzal az elvárással olvassák végig a viccet, hogy meg fogják érteni a csattanót. Ha ez mégsem így történik, sokkal csalódottabbak lesznek, mint a nők.

Folytatás a Penzcentrum.hu-n