Miért éppen rajtuk, nekik segít?

Akt.:
A legószobor az akció lezárását követően is Debrecenben marad
A legószobor az akció lezárását követően is Debrecenben marad - © Fotó: Matey István
Debrecen – Hajdú-bihari nagyvállalatok vezetőiben szimpátia ébredt a meseterápia kifejezés hallatán.

A Mosoly Alapítvány és a Napló TOP 100 Klub közös karitatív akcióját (melynek célja a klinika onkológiai-hematológiai részlegén fekvő gyerekek mese- és művészetterápiával történő gyógyításának a segítése) nagyvállalatok sora támogatta. De miért éppen erre költenek?

Megérinti az embert

Novotni Anna, a HAJDU Zrt. igazgatósági alelnöke szerint amikor beteg gyerekekről van szó, az mindig jobban megérinti az embert. Ugyanakkor köztudott, hogy a súlyos betegségeknek a szervi mellett lelki eredete is lehet, ami viszont mese- és művészetterápiával eredményesen kezelhető. Ez pedig különösen fontos egy olyan országban, ahol az orvosi protokoll rendelkezésre áll ugyan, de a gyógyítás lelki háttere gyakran hiányzik. – Magam is édesanya vagyok, ezért úgy gondoltam, hogy a legjobb helyre megy a segítség – tette hozzá.

György Géza, az Alföldi Nyomda Zrt. vezérigazgatója miután a Napló TOP 100 Klubban értesült róla, hogy a Mosoly Alapítvány a debreceni onkológián súlyos beteg gyermekek gyógyulását igyekszik segíteni a mesék, illetve a művészetek révén, arra gondolt, hogy összeállítanak mese- és gyerekkönyvekből egy csomagot, amiben a 4-14 éves korosztályba tartozó valamennyi kis beteg talál magának olvasnivalót. – Az ország legrégebbi könyvnyomdájaként a magunk módján ezzel próbálunk hozzájárulni a sokszor kellemetlen, sőt olykor fájdalmas kezelések elviseléséhez – mondta.

Elterelni a figyelmüket

Kettős célt szeretnénk elérni a támogatással: egyrészt ugye a beteg gyerekek a legelesettebbek, a lehetőségeik korlátozottak, ezért segítségre szorulnak, másrészt a vállalatunk robotprogramozási mentorprogramja képes arra, hogy élményt nyújtva elterelje a kis betegek figyelmét a pillanatnyi állapotukról. Ez a program a tanulási képességek javítása terén már bizonyított, kíváncsian várjuk, hogy úgymond a gyógyítás lelki mögötteséhez milyen pluszt képes hozzáadni” – fogalmazott Ábrahám László, a National Instruments Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

Lakatos Zoltán, a Hajdúgabona Zrt. vezérigazgatója nemcsak azt tudja, hogy milyen nehéz a pénzt megkeresni, hanem (a sport elkötelezett támogatójaként) arról is van fogalma, hogy a civil szervezeteknek mennyi energiájukba kerül, amíg a fillérekből forintokat raknak össze. – Ezért, amikor megkerestek, arra gondoltam, hogy persze, én is segítek, de ha a Napló TOP 100 Klub kollektíven a kezdeményezés mögé áll, akkor komoly eredményre lehetünk képesek. Az összegyűlt több millió forint is ezt igazolja – mondta.

A Mosoly rá a garancia

Fülöp Zsolt, a DELOG-csoport igazgatója arról beszélt, hogy a karácsony közeledtével az ember amúgy is szívesebben ad, ráadásul ebben az esetben súlyos beteg gyerekek lelki támogatásáról van szó, ami csak megerősítette abban a hitében, hogy a lehető legjobb helyre kerül a pénz.
Szabó Pétert, a FAG Magyarország Ipari Kft. ügyvezető igazgatóját igazából két szó ragadta meg a felhívásunkból. „Az egyik a beteg gyerek, a másik pedig a legó. Nekem is van egy kisfiam, aki szerencsére egészséges és imádja a legót. Az külön öröm, hogy a németországi anyavállalatunk is támogatásra érdemesnek találta ezt az akciót” – jelentette ki a fiatal topmenedzser.

Salga Péter, a Pannon Szoftver Kft. (Dyntell) ügyvezető igazgatója: mivel debreceni központú szoftverfejlesztő cég vagyunk, fontos nekünk, hogy helyi ügyet támogassunk. Másrészről biztosak akarunk lenni abban, hogy a támogatásunk jó helyre kerül és ehhez a Mosoly Alapítvány szellemisége a garancia számunkra.

– Petneházi Attila –


„Nem áll tőlünk távol…”

– Egyébként sem áll távol tőlünk a másokon történő segítés szándéka, amikor pedig hírét vettük, hogy a Napló TOP 100 Klub intézményesen beáll e karitatív akció mögé, a családdal azonnal eldöntöttük, hogy a lehetőségeinkhez mérten mi is beszállunk – adta okát a felajánlásuknak Szabó Imre, a derecskei Bold Agro Kft. ügyvezető igazgatója.„A mai világban, amikor mindenki mindenre kér, és a tisztességes civilek mellett szélhámosok is előfordulnak, fontos, hogy az ügyet a figyelmünkbe ajánló személy vagy szervezet hiteles legyen. Ebben az esetben is ez történt, ezért szívesen utaltuk át a Mosolynak a támogatást” – mondta Vaszkó László, az Agri Corn Kft. ügyvezető igazgatója.Ifjabb Nagy Antal nagycsaládos apukaként és egy orvosiműszergyár tulajdonosaként kétszeresen is át tudja érezni a kórházban fekvő súlyos beteg gyerekek kiszolgáltatott helyzetét, számára is természetes volt, hogy segít.

Mosolyt csalni beteg gyermekek arcára…
Debrecen – A Napló TOP 100 Klub tagjai és civilek több mint kétmillió forintnyi felajánlást tettek.


„Vásároljuk vissza a Nagytemplomot!”
Budapest, Debrecen – Hajdú-bihari nagyvállalatok eddig több mint kétmillió forintnyi adományt ajánlottak fel.


Nemcsak a test, a lélek is küzd a betegséggel
Debrecen – Egy krónikus beteg gyermek lelkével a betegsége kezdetétől foglalkozni kell.


„Ne csak a vérképet akarjuk meggyógyítani”
Debrecen – Tizenöt ágyas fekvőbeteg-osztályukra évente több, mint 300 beteget vesznek fel 3000 alkalommal.









hirdetés