Miért csal az infláció?

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: tozsdeforum.hu
Budapest – Az inflációs mutatók alulbecslik a valós megélhetési költségek éves változását.

Régen, amikor még nem volt gyors a technikai fejlődés, nem változtak ilyen gyorsan a termékek, az infláció valóban azt mérte, amire ma is sokan gondolnak a hallatán: a megélhetési költségek változását. Ma azonban már nem ezt mutatja, ebben a tekintetben ugyanis erősen lefelé torzít – írja az alapblog.hu.

Disznó, mint mérték

Amíg a kérdés az volt, hogy mennyibe kerül nekem két disznó, száz kiló búza, meg egy bőrcsizma, addig nem volt nehéz tudni, hogy mennyi az infláció, és azt is lehetett tudni, hogy a megélhetési költségek tényleg annyival nőttek, mint amennyivel az infláció: az apám is tízévente vett csizmát, és évente két disznót vágott, és én is. Ha ezek ára kétszeresébe kerül, akkor kétszer annyiba kerül megélnem. Ma azonban ez már nincs így! Minél inkább felgyorsul a technológia változása, annál nehezebb mérni az inflációt, és annál nehezebb értelmezni azt. Olyan igények váltak a mindennapi élet részévé, amik korábban nem is léteztek: internet-előfizetés, okos telefon, magától beparkoló autó és hasonlók.

Rohan az idő

Az infláció egy változatlan árukosár árváltozását méri, de éppen ebben rejlik a „csalás” lényege is: az árukosár folyamatosan változik, minőségileg javul. Megnézik például, hogy egy számítógép mennyibe került idén, mennyibe tavaly, és az árváltozást feljegyzik. Mivel a technológia fejlődése folytán az ugyanolyan minőségű gépek ára szinte folyamatosan esik, ezért folyamatos árcsökkenést mutatnak ki: a technológiai eszközök ára állandóan csökken. Persze a számítógépemet a „hajamra kenhetem”, mert nem fut rajta a legkorszerűbb program. Ezért jön ki az, hogy 2003-13 között az „információ-feldolgozó berendezések” ára a statisztikusok szerint 68 százalékkal zuhant. Persze, a változatlan minőségűé lehet hogy igen, de mire használjam a 2003-as számítógépet, az ősrégi mobiltelefont, vagy a Junoszty tévét? Szerintem 20 éve nominálisan mindig ugyanannyiért veszek számítógépet, minőségtől függően 100-200 ezer forint között, miközben az inflációs mutatók szerint a számítógépek ára folytonosan zuhan. Értem, hogy miért van ez, értem, hogy a mérés miért mutat áresést, de azt is látni kell, hogy a valós életben elérhető gépek ára egyáltalán nem így változik. Az 5 évvel ezelőtti gép hiába lenne ötödannyi, mint akkoriban, de egyszerűen nem kapható, és ha kapható lenne, akkor meg nem lehetne mire használni.

Játék a számokkal

Ennél csak az autók ára a viccesebb, ahol ugyanilyen kiigazítást végeznek: ugyanannak a minőségnek az árváltozását vizsgálják. 2003 és 2013 között a személygépkocsik árváltozása mennyi volt Magyarországon? A hivatalos adatok szerint 10 év alatt összesen 1,9 százalékkal nőttek az árak. Micsoda? Hogyan jött ez ki? Nyilván úgy, hogy ugyanannak az autónak az árát vizsgálták, hogyan változott. Például az X autó ára 2003-2006 között nem nőtt, de mivel utána nem árulták már, ezért innentől az Y autó 2006-2010 közötti árát vizsgálták, ami megint nem nőtt, majd a Z autóét 2010-2013 között, és ez sem nőtt. Igaz, hogy a Z autó sokkal jobb mint az X autó volt, de az is igaz, hogy míg a 2000-es évek elején 3 millióért simán lehetett venni normális új autót, addig ma már 5 millió alatt nehéz jó minőségű új kocsit venni (természetesen a használt ára is nőtt ezzel párhuzamosan). Ezt egyébként érzékelteti az autófinanszírozásra szakosodott egyik bank éves beszámolója is: míg 2003-ban az egy autóra jutó finanszírozott összeg 1,365 millió forint volt, addig 2013-ban már 2,137 millió forint, ami már jobban mutatja, hogy mennyivel nőttek az átlagos autóárak: nem 2 százalékkal, hanem inkább 50-60 százalékkal.

Almaár-infláció

Vagy ott van a láthatatlan minőségromlás. Például a zöldségek és gyümölcsök, és sok más esetén is: a statisztikusok minden évben feljegyzik mondjuk 1 kilogramm alma árát és ebből kijön az almaár-infláció, de ma ugyanazt a minőségű gyümölcsöt/kenyeret/húst/zöldséget, stb., mint 50 éve, nem tudom egyszerűen megvenni, mert nem létezik. Illetve talán igen, de akkor valami háztáji-kézműves-bio cuccot kell vennem, aminek meg háromszor annyi az ára, mint a simának, amivel a szakemberek inflációt számolnak. Két tényező is van tehát: egyrészt a nem regisztrált minőségromlás, másrészt a minőségjavulás miatti deflációs hatás, ami az árindexeket éri, de mindkettő ugyanabba az irányba mutat: az inflációs mutatók alulbecslik a valós megélhetési költségek éves változását.

HBN


A befektető érdeke

Minden befektető a vagyona reálértékének megőrzésére vagy növelésére törekszik. Ám ahhoz, hogy valaki megőrizhesse vagyonának az értékét, nem az inflációt kell figyelembe vennie, mert az lefelé torzít. Ahhoz, hogy ugyanabban a társadalmi osztályban tudjon valaki maradni a fogyasztása, életszínvonala alapján, az inflációnál magasabb hozamra van szükség. Tehát a „valódi reálhozam”, az nem az infláció feletti hozamot jelenti, hanem az infláció plusz egy-két-három százalék az a minimum küszöb amit el kell érni, hogy a vásárlóerőnk változatlan maradjon.

 








hirdetés