Miért akart a cívisvárosba költözni a „magyarok Mózese”?

Akt.:
A debreceniek hüledeztek az oratóriumban zajló vitákon
A debreceniek hüledeztek az oratóriumban zajló vitákon - © Fotó: Ősz Attila
Debrecen – Sorozatunk a Kollégium gyűjteményeinek, nagykönyvtárának, múzeumának nevezetességeit mutatja be. Értékeink nyomában, 27. rész: Debrecen első országgyűlése.

1848 utolsó napjaiban a Windischgrätz herceg által vezetett császári csapatok a fővárost fenyegették. E súlyos helyzetben az Országgyűlés Képviselő- és a Felsőházának december 31-i összevont ülésén Kossuth Lajos, az Országos Honvédelmi Bizottmány (az első felelős Batthyány-kormány utódja) elnöke javasolta: mivel Pest-Buda feladása katonailag elkerülhetetlen, a kormány az Országgyűléssel egyetemben Debrecenbe tegye át székhelyét. Javaslatát azzal indokolta: a Tisza mögötti város a téli pusztaságon aránylag könnyen védhető. Az első, népképviseleten alapuló Országgyűlés szinte egy emberként elfogadta Kossuth javaslatát.

„Népvándorlás” a zimankóban

1849 januárjának első napjaiban menekülők ezrei – katonák, politikusok, tisztviselők, a magyar irodalom kiemelkedő alakjai (Vörösmarty, Petőfi, Jókai, Kemény Zsigmond) és hozzátartozóik: asszonyok, gyermekek – keltek útra a fővárosból a távoli Debrecenbe. A kisebbfajta „népvándorlást” a farkasordító hideg (a hőmérséklet elérte a –25 Celsius-fokot), a gyakori hóesések, úttalan utak nehezítették. Aki tehette – a menekültek elenyésző kisebbsége – Szolnokig vonattal utazott, majd szekéren, kocsin, batáron, szánon, lovon, rosszabb esetben gyalog tette meg Debrecenig az utat. A cívisvárost elérő menekültek létszámát a történészek 2800-3200-ra teszik. Az első napokban az új székhely a zűrzavar, bizonytalanság képét mutatta.

A 2265-ös számú név: Kossuth

Kossuth és családja Debrecenbe január 7-én, délután egy órakor érkezett meg a Piac utcai kapun keresztül. A városkapunál őrszolgálatot ellátó cívis a naplóba vezetett névsor 2265-ös sorszáma mögé ezt rótta: Kossuth, magyarok Mózese. Még aznap Kossuth a Debrecen népéhez intézett, január 6-án kelt kiáltványban köszönte meg a város odaadó hűségét és Debrecent „a magyar szabadság őrvárosának” nyilvánította. A kiáltvány szövegét az érdeklődő látogatók megismerhetik a Református Kollégium Oratóriumában.

Magyarország zászlajának címere | Fotó: Ősz Attila Magyarország zászlajának címere | Fotó: Ősz Attila ©

1849. január 9-én, a Református Kollégium négyszáz személyes Oratóriumában (imatermében) megnyílt az országgyűlés. Tagjainak akkori száma elérte a 145-öt. Ismeretes, hogy e teremben készítették elő a Függetlenségi Nyilatkozatot, a Habsburg-ház trónfosztását, melyet aztán 1849. április 14-én a Nagytemplomban hirdettek ki.

Szentgyörgyi Elek városi kapitány 1849. február 4-én készített kimutatása szerint – amely megtalálható a Református Kollégium könyvtárában – 291 volt az elszállásolt országgyűlési tagok száma. A tavaszi hadjárat sikerei után viszont volt olyan ülés, amelyen 314 képviselő jelent meg. A képviselők túlnyomó többsége magyar volt, továbbá volt köztük román, német, szláv származású is.

Berendezkedtek az imateremben

Az Oratórium az Országgyűlés Alsóházának (Képviselőházának) adott otthont. Az Alsóház január 9-étől május 31-ig 58, más források szerint 64 nyilvános és 15 zárt ülést tartott. Ezek részben délelőtt, részben délután zajlottak. A zárt üléseken főleg a harctéri helyzettel kapcsolatos ügyeket tárgyalták. A Képviselőház katonai, igazságügyi, nemzetiségi ügyekkel, kérelmekkel, panaszokkal, határozatok, törvények megszavazásával foglalkozott. Az Oratórium szószékéről mondta Kossuth a beszédeit, a szószék alatt a képviselőház elnöki helye található. Bal felől a jegyzők, jobb felől a Honvédelmi Bizottmány elnöke (Kossuth) és alelnöke ültek. A szószékhez és a pulpitushoz közeli, ma már réztáblákkal megjelölt padokban foglaltak helyet az Országgyűlés ismert személyiségei, Kossuth Lajos (1849. április 14-e után kormányzó), valamint a Honvédelmi Bizottmány tagjai.

Megdöbbent debreceniek

A Képviselőházi ülések nyilvánosak voltak, a helyi cívisek és menekültek közül sokan látogatták, férfiak és nők egyaránt. A hallgatóság a karzaton foglalt helyet. Az Alsóházban sokszor kemény viták hangzottak el, és nemegyszer a képviselők modorában is lehetett kivetni valót találni. Amint az Alföldi Hírlap január 17-i száma beszámolt: „a képviselők nagy lármát csapnak az országgyűlésen, némelyiknek majd kipattan a szeme a kiabálásban, úgy erőlködik”. A debrecenieknek, akik eddig sem rendi, sem pedig népképviseleti országgyűlést soha nem láthattak, gyakran nem volt ínyükre a képviselők lármás, néha szinte komolytalan magaviselete, miközben tőlük várták az ország megmentését.

Békepártiak és radikálisok

Mai értelemben vett pártok nem működtek az akkori Képviselőházban. A kortársak beszéltek a Habsburg-házzal kiegyezést óhajtó „békepártról”, illetve a szabadság­harcot legvégsőkig folytatni akaró „radikális pártról”, de ezek gyorsan változó, inkább laza összetételű csoportok voltak. A képviselők többsége – Kossuthtal együtt – egyik irányzatot sem vallotta a magá­énak, inkább az ellentétes álláspontok között, a közép­utat foglalta el.

A Felsőház – vagy ahogyan akkoriban nevezték, a „Főrendiház” – a Német (ma Széchenyi utca) és a Piac utca sarkán, a Kistemplommal szemben álló Bárczi- vagy Podmaniczky-házban ülésezett 1849 márciusától, mivel a Felsőház tagjai csak lassan gyülekeztek Debrecenbe. Május végéig összesen 22 ülést tartott és általában 30-35 főúr vett rész ezeken a tanácskozásokon. Ha fontos ügyről volt szó, akkor az Országgyűlés két háza összevont ülést tartott. Összesen három ilyen ülés zajlott le május végéig, az Oratóriumban.

Nem kértek térítést

1849 júniusának első napjaiban a dicsőséges tavaszi hadjárat és Buda visszafoglalása után a kormány az Ország­gyűléssel együtt visszaköltözött a fővárosba. Kossuth ekkor a Debreceni Református Kollégiumnak térítést óhajtott nyújtani az épületen esett károkért. Ezt azonban az intézmény, élén az akkori igazgató-tanár Kerekes Ferenccel, elhárította. Az eseményről az Alföldi Hírlap 1849. július 17-i száma is beszámolt. S ahogyan a Kollégium volt tanára, Kónya József 1948-ban megjelent, Kossuth és Debrecen című tanulmányában írta: „…dicsőségére szolgált a Kollégiumnak, hogy a főiskola épülete volt a nemzet jobb sorsa irányításának színhelye. Kisszerű számítások helyett inkább mindent késznek nyilatkozik feláldozni a haza megmentésére, a szabadság kivívására. A Kollégium, a református keresztyén erkölcsön alapuló tudománynak, valamint a nemzeti művelődésnek bölcsője és terjesztője nem is adhatott más választ.”

– Dancsi Sándor –


Életeket mentett a debreceni főbíró

Sorozatunk a Kollégium gyűjteményeinek, nagykönyvtárának, múzeumának nevezetességeit mutatja be. Értékeink nyomában, 25. rész: Rakovszky Dániel, a város egykori főbírája.








hirdetés