Mi történt a géppel négy perc alatt?

A szlovák repülőgép tragédiájáról csütörtökön késő este kapott tájékoztatást Szöllős János, a Kassa Megyei Önkormányzati Hivatal alelnöke.

Még az éjszaka találkozót tartottunk és felkészültünk arra, hogy feladatokat is kaphatunk – mondta az alelnök. – Pénteken hajnalig voltunk készenlétben. Kapcsolatban álltunk a szerencsétlenség helyszínével, onnan informáltak minket. Amit megtudtunk, nyomban továbbítottuk a szlovák belügyminisztériumba. Az már ismeretes, hogy a kassai repülőtér irányítótornyába csütörtökön este 19 óra 40 perckor jelentkezett be a pilóta és közölte, hogy leszálláshoz készül. Négy perccel később a gép elveszett a radarernyőről, a szerencsétlenség így 19 óra 44 perckor következhetett be.

Az egyetlen túlélő felhívta a feleségét, aki a szlovákiai 112-es számú számú segélykérő telefonon értesítette a mentőket. A súlyos sérültet magyar mentővel éjszaka fél 12-kor hozták át a kassai kórházba.

KT








hirdetés