Mi okozta a professzor halálát?

Ma hajnalban elhunyt Degrell István, a Debrecen
Egyetem pszichiátriai intézetének
igazgató professzora.


A Haon úgy tudja, hogy a 61 éves
tanszékvezető egyetemi tanárt
pénteken délelőtt a
munkatársa eszméletlen állapotban
találta az irodában.


A környezete arra lett figyelmes, hogy
előzőleg nem vette fel a hozzá
bekapcsolt telefonokat. Szív- és
érrendszeri zavarokra gyanakodva azonnal
átszállították őt a
kardiológiára, de életét
nem sikerült megmenteni.


A Haon értesülése szerint
egyelőre ismeretlen a halál oka. Bizonyos
azonban, hogy pénteken délelőtt a
pszichiátriai intézet egyik nő
orvosát is rosszullét miatt kellett
ellátni.


Néhány héttel ezelőtt
ugyanott egyszerre több dolgozó
váratlan hőemelkedésre,
rosszullétre panaszkodott.
Érdeklődésünkre akkor
többen is azt mondták, hogy semmi
titokzatosságot nem sejtenek a
háttérben.


A munkahelyi túltertheltségből
fakadó kimerültség lehet az ok –
tették hozzá. A Haonnak
egyelőre nem sikerült elérni a
DEOEC kommunikációs
vezetőjét.