Mi lesz veled, Meteor Mozi?

Akt.:
A Meteor Mozi épülete
A Meteor Mozi épülete - © Fotó: Molnár Péter, archív
Debrecen – A közterület-felügyelők rendszeresen ellenőrzik az egykori Meteor Mozi környékét.

Egyik olvasónk szerint továbbra is katasztrofálisan néz ki a Benedek tér, a (volt) Meteor Mozi környéke. Az ottani iskola előtti park is lepusztult, de a legrosszabb a volt filmszínház bejárata, amely olyan, mintha hajléktalanszálló lenne. Gyakran nagyon rossz külsejű emberek tartózkodnak, alszanak ott, sok-sok csomaggal együtt – írta Szűcs Lajosné.

Csak nyomok

Az évtizedek óta kihasználatlanul álló egykori Meteor Mozi, részben az esőtől, széltől védett főbejáratánál azt láttuk, hogy a lépcsőt vastag fekete koszréteg borítja. Hajléktalanok nem voltak ott. (A Dobozi utcai hajléktalan szálló néhány száz méterre van.)

– Mi is rendszeresen kapunk ilyen panaszos leveleket, ezért folyamatosan ellenőrizzük a Bocskai teret. Utoljára tavaly novemberben találtak a volt Meteor Mozi bejáratánál hajléktalanokat a közterület-felügyelők, akik felszólításukra elhagyták a helyszínt – jelentette ki lapunknak Tőzsér Gyula, a Debreceni Közterület Felügyelet hatósági osztályának vezetője. Elmondta: az ingatlan tulajdonosát ugyanakkor arra figyelmezették munkatársai, hogy takarítsa fel utánuk a lépcsőt. Ezt követően a legkülönbözőbb időpontokban – reggel 6-kor és este 10-kor is – legalább tízszer járt arra közterület-felügyelő, de soha sem voltak ott fedél nélkül élők. Erről fotók is készültek. Most júniusban is többször – éjszaka is – megnézték a mozi bejáratát, de akkor sem találtak ott senkit – hangsúlyozta az illetékes.


Fotó: Derencsényi István, archív Fotó: Derencsényi István, archív ©

Tőzsér Gyula arról is beszámolt, hogy a helyi rendelet értelmében „életvitelszerűen” nem lehet hajléktalan életmódot folytatni a nagykörúton belül.

Amennyiben a közterület-felügyelők mégis ezt tapasztalják, fel kell szólítaniuk a hajléktalant arra, hogy hagyja el a helyszínt, mert szabálysértést követ el. Ha ennek az illető nem tesz eleget, a felügyelőknek kötelessége feljelentést tenni. A szabálysértési hatóság ezután közérdekű munka végzésére kötelezheti a vétkest.

Amikor az érintett hat hónapon belül kétszer volt már közérdekű munkán, elzárásra lehet büntetni. Ilyesmire azonban még nem volt példa. A tapasztalat az, hogy miután a közterület-felügyelők szólnak a hajléktalanoknak, azok rövid időn belül elmennek – tudtuk meg a felügyelőség illetékesétől.

HBN–OCs


“Lelakták” a Benedek teret
Debrecen – Katasztrofális a Benedek tér és a (volt) Meteor Mozi környéke – írja olvasónk.




Sporthírek






hirdetés