Mezőkövesd vs. Újpest – Már előrenézhetnek a „matyók”

Cseri (balra) és a kövesdi csapattársai nyugodt vizekre eveztek a győzelmekkel
Cseri (balra) és a kövesdi csapattársai nyugodt vizekre eveztek a győzelmekkel - © Fotó: ÉM-archívum
Mezőkövesd – Hazai környezetben szerepel vasárnap délután a mezőkövesdiek labdarúgócsapata.


Az NB I-es labdarúgó-bajnokság utolsó előtti, 32. fordulója keretében vasárnap 17 órától a fürdővárosi stadionban játsszák a Mezőkövesd Zsóry FC – Újpest FC találkozót. A 90 percre mindkét alakulat teljes nyugodtsággal készülhet: a hazaiak már csak matematikailag bukhatják el élvonalbeli tagságukat, míg a lila-fehérek a hétközi Magyar Kupa-diadalukkal nemzetközi kupaindulók lettek, és most megcélozhatják a dobogó harmadik fokát. A kövesdiek nem változtatnak a fellépés előtti, jól bevált stratégiájukon: szombati edzésük után újra bevonulnak tiszafüredi edzőtáborukba, ahonnan csak a kezdés előtt két órával érkeznek a „tetthelyre”. Számukra jó előjel az is, hogy szokott otthoni színeikben, sárga-kékben pompáznak majd a gyepen. Összeállításuk várható érdekessége, hogy a hírek szerint először lesz kezdő Oláh Bálint, aki tavaly Diósgyőrből érkezett a Matyóföldre.

Kabalából is jó

A borsodiak újabban rászoktak az összetartásokra és ennek akár szakmai okai vannak, akár kabalából teszik, ötletük jól fizet.

– Ilyen előzmények után vertük meg a DVTK-t, a Balmaz Kamilla Gyógyfürdőt és a Puskás Akadémia FC gárdáját is – vont mérleget Tóth László, a mezőkövesdiek vezetőedzője. – A mondás szerint a járt utat nem szabad elcserélni a járatlanért, ennek szellemében megint elmegyünk Tiszafüredre. Mostani kirándulásunk egyébként felér egy csemegével, hiszen szombaton este megnézzük a Bajnokok Ligája döntőjét. Nem parancsoltuk meg azt, hogy mindenkinek kötelező egy kivetítő elé ülnie, a fiúk a szállodában kisebb-nagyobb csoportokba verődve az egyéni szimpátiájuk szerint szurkolhatnak vagy a Real Madridnak, vagy a Liverpoolnak, és reméljük, hogy „valamit” ellesnek a főszereplők fogásaiból vasárnapra.

Még lehet bronzérmes

Ami pedig a televíziót illeti: a sárga-kékek hétközi házi feladatot is kaptak, hiszen leendő ellenfelüket a Magyar Kupa fináléjában térképezhették fel. Az Újpest FC – Puskás Akadémia FC mérkőzés és a fővárosi siker akár „kifacsarttá” és elégedetté is teheti Novothnyékat, de ezzel a kalkulációval nem értett egyet Tóth László:

– Senki ne felejtse el, hogy a szerda esti finálét nem szombati, hanem vasárnapi játéknap követ – érvelt a szakember. – A plusz egy nap alatt valamennyi labdarúgó tökéletesen regenerálódhat, kipihenheti magát. Az igaz, hogy az Újpest már nemzetközi kupainduló, de érdemes a táblázatra vetni egy pillantást. A Budapest Honvédnak 44 pontja van, ezzel most harmadik, míg az ötödik Újpest 43 egységgel rendelkezik. Két forduló alatt helycserés „támadás” is történhet, a kiváló játékosokkal rendelkező újpestiek motivációja tehát adott.

Számtanóra helyett

A 37 pontos Mezőkövesdnek nincs oka az aggodalomra, így higgadtan futballozhat, a felszabadultság érzése pedig extra teljesítményekkel párosulhat.

– Addig nem dőlhetünk hátra, amíg nem húzták meg alattunk a képzeletbeli vonalat – folytatta Tóth László, a kövesdiek szakvezetője. – Ebben a bajnokságban bármi megtörténhet, most azonban a kezünkben van a sorsunk, az utolsó hazai lépést pedig nem akarjuk elvéteni. Saját kezünkben van a sorsunk és a helyzetünk, amibe hoztuk magunkat, az ideálisnak mondható. Sokáig hátrafelé kellett néznünk, most pedig előretekinthetünk. Egészen jó eredményeket produkáltunk, miért lenne ez másképpen az utolsó két fordulóban. Nem kell már különleges dolgokat kitalálnunk, azt akarjuk nyújtani, amit tudunk.


Ön szerint mi lesz a Mezőkövesd Zsóry FC - Újpest FC mérkőzés végeredménye?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

A tavaszi idényben a kövesdiek ászává nőtte ki magát Koszta Márk, aki öt sárga lapja miatt kényszerűségből hagyja ki a fordulót.

– Majd meglátjuk, hogyan sikerül pótolnunk a gólerős csatárunkat – jegyezte meg a vezetőedző, majd hozzátette: – Márk meghatározó emberünk lett, de akit a posztjára állítunk, mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy harcos erényeket csillogtatva pótolja.

A hazaiak közül Tóth B. és Fótyik sérült, ők ebben a szezonban már nem szerepelhetnek.

A várható kezdő

A Mezőkövesd Zsóry FC várható kezdő­csapata: Dombó – Farkas D., Pillár, Katanec, Vadnai – Cseri, Szeles, Iszlai, Oláh B. – Bognár, Drazic.

– Kolodzey Tamás –


A 32. forduló programja:

május 27., vasárnap:

  • Vasas FC-Swietelsky Haladás, Szusza Ferenc Stadion 17.00
  • Paksi FC-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 17.00
  • Debreceni VSC-Puskás Akadémia FC 17.00
  • Mezőkövesd Zsóry FC-Újpest FC 17.00
  • Ferencváros-Diósgyőri VTK 17.30
  • Videoton FC-Budapest Honvéd, Felcsút 19.30

A labdarúgó NB I állása:

1. Videoton FC 31 19 8 4 62-26 65 pont
2. Ferencvárosi TC 31 17 11 3 62-28 62
3. Budapest Honvéd 31 12 8 11 47-50 44
4. Debreceni VSC 31 12 7 12 51-44 43
5. Újpest FC 31 10 13 8 38-37 43
6. Paksi FC 31 11 9 11 43-46 42
7. Puskás Akadémia 31 10 9 12 39-45 39
8. Mezőkövesd Zsóry FC 31 9 10 12 35-50 37
9. Swietelsky Haladás 31 10 5 16 34-49 35
10. Diósgyőri VTK 31 9 6 16 42-48 33
11. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 31 7 11 13 35-43 32
12. Vasas FC 31 8 7 16 36-58 31