Mestert rendezett a rendező-mester

Rusznyák Gábor
Rusznyák Gábor - © Fotó: Ádám János
Debrecen – „Amikor a Hamletet rendezi valaki, akkor is tudja, hogy előtte ezt már sokan tették, ráadásul néhányan jól.” Interjú Rusznyák Gábor rendező-színésszel, a Kaposvári Egyetem adjunktusával.

Létezik az a színház, ami engem leköt meg az, amit érdektelenebbnek tartok – Rusznyák Gáborban ilyen egyszerű a szinonimája, annak, amit a kritikusok így fogalmaznak meg: „minden elismerés megilleti a Miskolci Nemzeti Színház alkotógárdáját, hogy Bródy Sándor A tanítónő című darabját élő és érvényes drámának mutatja”, sőt a klasszikus mű e formátumában a szakportálok szerint szinte „társadalom­kritika Bródy köntösébe bújtatva, 2013 Magyarországán”.
Ilyen letisztult és túlelemzés híján kifejezetten hiteles Rusznyák reakciója, arra hogy a nemrégiben Debrecenben vendégeskedő, szintén az ő „kézlenyomatát” viselő Padlás musicalről sokan lemaradtak. A rendező anyaszínháza a Miskolci Nemzeti társulata telt ház előtt töltekezhetett a műsorvégi tapsviharból.

A két kisgyermeket nevelő édesapa ennyivel reflektál arra, amit színházközeli ismerősöm érdeklődésemre úgy foglal össze: egy újító fiatal, az elmúlt évek egyik legígéretesebb rendezője, aki nemrégiben „felrobbantotta” a színházcsinálást. Rusznyák Gáborral a február utolsó napján bemutatott A Mester és Margarita főpróbanapján beszélgettünk.

A színházi gyakorlat általában az, hogy a meghívó teátrum meghagyja a darabválasztást a felkért rendezőnek, így biztosítva, hogy ő a saját érdeklődési körének és szakmai fejlettségi szintjének megfelelő művel dolgozhat. Önt azonban kifejezetten a Mester és Margarita dirigálására várták a Csokonai Nemzeti Színházba.

Rusznyák Gábor: Gemza Pétert, a művészeti vezetőt régóta ismerem, többször dolgoztunk együtt. Alkotó emberekként és a kölcsönös szimpátia okán sok közös témánk van. Egy beszélgetés alkalmával szóba került a Bulgakov-mű, mint alapanyag. Nekem is kedvemre való volt és őt is érdekelte. Így adódott e lehetőség. Nem tudom, mit kezdtem volna, ha teljesen szabad kezet kapok a választásban. Nem ismertem a társulatot és nem vagyok az a fajta rendező, aki becsöppen valahová és mindenáron azt csinálja meg, amit előre kigondolt. Volt már hasonlóra példa az életemben, de azt tapasztaltam, hogy ritkán jövök ki ebből jól.

Mennyiben különbözik az itteni művészek személyisége és a munka metódusa a miskolciakétól?

Rusznyák Gábor: Mint ahogyan egy tipikus vidéki színházban, itt is „keresztül-kasul” próbálnak a szereplők párhuzamosan több darabban, ez egy kissé nehezíti a próbák szervezését.

Más emberek, más idegrendszerek, de mivel rengeteg fajta színész, színészsors és életállapot létezik, vannak átfedések is. Idő szükségeltetik ahhoz, hogy megismerjem a szereplőket és ahhoz, hogy közösen tudjunk gondolkodni egy matériáról, amit több irányba el lehet mozdítani. Olyan ez, mint a szerelem. Egymásba szeretünk, de csak az együttélésben derül ki, működik-e kapcsolatunk és az is, hogy szerelembe estünk-e egyáltalán vagy csak egymás mellé sodort az élet.

A premier sosem tudna elég későn lenni. A határidők présében van lehetőség a színészek életállapotával törődni?

Rusznyák Gábor: Ilyen munka során muszáj. A színmű több része közben íródott. Ehhez pedig értenem kell őket, hogy tudjam, egy-egy mondatot, léthelyzetet fel tudnak-e vinni a színpadra. Nem mondom, hogy ezzel maximálisan végeztünk, de figyelmet fordítottunk rá. A premier közeledtével eljön az idő, amikor „favágás” zajlik a szó jó értelmében. Iparos munkákból is születnek szép dolgok, de az egyediekért jobban tudunk rajongani.

Bulgakov regényét rengetegszer színpadra formálták már, ebben az évadban is játsszák hazai színházakban. Látta valamelyiket? Befolyásolja ez a munkáját?

Rusznyák Gábor: Ha nem lenne két pici gyerekem, biztosan megnéztem volna legalább egyet. A sokadik súlya mindig jelen van. Amikor a Hamletet rendezi valaki, akkor is tudja, hogy előtte ezt már sokan tették, ráadásul néhányan jól. Nekem ez nem teher, nem bánom, ha vannak párhuzamosságok, mert miért ne juthatna nekem ugyanaz eszembe valamiről, mint másnak. Az elemzés nem az én területem, hanem a kritikusoké, színháztörténészeké. Az a közönség, amelyik ezt látja, úgysem látta azt. Azon érdemes elmélkedni, hogy színházvezetőknek miért ugyanazok a darabok jutnak eszébe.


A Csokonai Nemzeti Színház új darabja, A Mester és Margarita | Fotó: Derencsényi István A Csokonai Nemzeti Színház új darabja, A Mester és Margarita | Fotó: Derencsényi István (galéria) ©

A mostani színművön az elképzeléseim lenyomata például a tárgytörténetekben érhető tetten. A kimondott szavakon túl van egy másik szintje a daraboknak. Ezeket a jelképrendszereket mostanában szeretem. De ugyanúgy érdekel, hogy a szavak hogyan vándorolnak egyik szájból a másikba. Különleges zeneiségű az előadás, amelyiket egy élő zenekar játszik végig. Nem jelenteném ki, hogy maradéktalanul elégedett vagyok a végeredménnyel, a magam munkájával, de eljutottunk valahová és ez mindig dicséretes. A premier még nem a végkifejlet. Ekkor találkozik a közönség meg az előadás és elkezdik formálni egymást, mert e pillanat előtt nem tudhatja senki, hogy mire, hogyan reagál majd a néző. Nem szeretem nézni a munkámat. Amikor a nagyérdemű elé kerül, úgy érzem már a színészeké. Nem örülök, ha nagyon garázdálkodnak benne, de bizonyos szintig el tudom fogadni, hogy vannak egymásra hatások.

Milyen hívószavakkal invitálná be a színházba azokat, akik a Mester és Margaritáról úgy gondolkodnak, mint kötelező klasszikusról, ami a jelenkor számára nem hordoz közvetlenül aktuális üzeneteket?

Rusznyák Gábor: Nem a regényt kapják meg. Bár nem tértünk el nagyon az alapanyagtól, van benne dramaturgiai változtatás. A mű alapeleme az a kérdéskör, amivel a színház szereti szembesíteni az embert: Biztos jól csinálsz mindent? Tiszta a lelkiismereted? Minden pillanatoddal el tudsz számolni? Ha hozzád bekopogtatna Woland, akkor neked lenne takargatnivalód? Ezen túlmenően belecsöppenünk egy általunk sem így mesélt Jézus-történetbe és egészen másképp kezdünk el gondolkodni arról, hogy e történetet a Mester írta vagy az élet, esetleg utóbbi íratta az előbbivel. Ez a fajta szellemi játék mindig jó szerintem. Hogy ne váljon zavaróvá, fárasztóvá, van egy krimiszál, amellyel mehet előre a néző. Megjelenik a városban egy titok – amiről a közönség rögtön tudja, hogy Woland, a sátán – és a mentén történnek az események, hogy ő mit csinál, miért jött Moszkvába és miért keveri a kártyákat úgy, ahogyan.

Ön újító szándékú, fiatal rendező, aki kicsit másként, kreatívabban nyúl a színműhöz. Hogyan lehet belül maradni azon a vékony határon, amely elválasztja, hogy munkájával hozzátesz egy alkotáshoz, mintsem elvesz?

Rusznyák Gábor: Létezik az a színház, ami engem leköt meg az, amit érdektelenebbnek tartok. Nem nézem le azt a fajta, hagyományos színházcsinálást, amelyben több évtizedes keretek között mozognak a szereplők, de az ember keresi a feszíthetőséget. Sosem szoktam vadul formabontó dolgokat csinálni. Van egy mátrix a fejemben, és azt próbálom közvetíteni. Ez hol sikerül, hol nem. Van, hogy minden résztvevővel együtt tudunk utazni és van hogy csak egy-kettővel. A Miskolcon játszott Tanítónő készítése közben például nem gondoltam, hogy a diákok ennyire menni fognak egy általam hagyományosnak gondolt történettel, igaz azt egy picit másként kezeltük. De csak annyira, hogy még azoktól is pozitív visszajelzés jött, akik hagyományosra számítottak. Az ember nem azért csinálja, hogy feltétlenül lavírozzon, de belőlem ez jön.

Megpróbálok őszintén színházat csinálni, ami nem mindig sikerül. Sok befolyásoló tényező van, a színészek, a társulat, az idő- vagy pénzkorlát. Ezek olykor motiváló kötöttségek, de olykor hátráltatók. Egy ilyen műben szívesen eltéved a rendező, amiből a produktum felé vezető útra rántja vissza határidő. Kompromisszumképes vagyok egy idő után, mert az elképzeléseim tökéletesre csiszolásánál fontosabbá válik, hogy a premier nagyobb „balesetek” nélkül záruljon és a szereplők ne „utálják” meg teljesen a darabot addig, hanem tudják szeretgetni, tovább formálni.

Mi a következő feladata?

Rusznyák Gábor: Elkezdek foglalkozni a Ludas Matyival, aminek a premierje jövő év elején lesz Miskolcon. Addig azonban lesz egy kis szünet. Úgy érzem, másfél hónap alvásra van szükségem, legalábbis pihenésre és családdal való feltöltődésre.

– Horváth Borbála –


Névjegy

  • 1973. március 17-én született Karcagon
  • 1994-ben tanítóként végzett a Kőrösi Csoma Sándor Főiskolán
  • 1995-ben a „Regionális Színházművészetért” Alapítványi Főiskolán szerzett színész képzettséget
  • 2000-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett rendezői oklevelet
  • Még ebben az évben elkezdte rendezői pályafutását a budapesti Vígszínházban, ahol Moliere: A képzelt beteg című színművét dirigálta
  • Színészként 1992-ben debütált Shakespeare: „Machbet” című darabjában a Gyulai Várszínházban

Díjak:

  • 2004 – Szegedi Alternatív Színházi Szemle, legjobb rendező (Bozgorok, Honvéd Együttes)
  • 2004 – Színikritikusok díja, a legjobb független színházi előadás (Bozgorok – Honvéd Együttes)

20. századi alapmű a debreceni színpadon
Debrecen – Ezúttal Bulgakov klasszikusa elevenedik meg a Csokonai Nemzeti Színházban, a mozgás, a zene és a játék találkozásából: a Mester és Margarita bemutató előadását pénteken tartják, Rusznyák Gábor rendezésében.